Századok – 1882
Értekezések - ABSTEMIUS: Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen ism. 248
252 történeti irodalom. 252 katonai dolgok kivételével, kétségtelenül az áttekintés hiányát érezve, szinte félnek az eredetiségtől. De azért nem vonakodnak ítéletet mondani, csakhogy ezeket az ítéleteket nem maguk alkották, hanem utána mondják majd Arnethnek, majd Bidermannak vagy Kronesnek. Még gyakoribb az az eset, hogy az ítéletet egyszerűen az ügyiratokhói veszik át, van eset reá, hogy egynémely alak megítélésében — p. Rákóczyéban — szerzők egészen lépést tartanak a bécsi hivatalos körök nézetváltozásaival. Ezzel még egy gyönge oldalához értünk e munkának. Ha szerzők az egykorú iratokat mind barát, mind ellenség részéről gondos tanulmány tárgyává teszik, okvetlenül kell, hogy — bizonyos mértékig legalább — emancipálják magukat az egyik rész előítéletei alól. De ők ezt nem cselekszik s míg a bécsi levéltárakat a legnagyobb gonddal átkutatták, nem tették ezt azon levéltárakra nézve, a melyekben az akkori császári és királyi hadsereggel szemközt állók iratai őriztetnek. A magyar Országos Levéltár, az Erdődyek vörösvári levéltára' — pedig ezek azon helyek, a melyeken a magyar fölkelők aktáinak főtömege együtt van —• bármily hihetetlenül hangozzék is, teljesen elkerülték szerzők figyelmét. De még a kinyomtatott források és segédkönyvek használatban is elégtelen apparatusok : Thaly Kálmánnak munkái és nagymérvű gyűjteményei majdnem teljesen ismeretleneknek látszanak előttök. Sőt a kötetekhez csatolt kútfő összeállításból azon meggyőződésre kellett jönnünk, hogy szerzők a magyar és latin nyelven írott munkákat egyáltalában figyelmen kívül hagyták, a mi, ha a többi országok ügyeire már nélkülözhető is, nálunk nem az. Miután pedig a latin és magyar munkák elmellőztettek, a magyar álláspont jelezésére Majláth régen meghaladott művének és Horn »Franz Rákóczy II«-jának kell helyt állani. így esik azután, hogy Bottyán tábornok az egész hatodik köteten át mint gróf Batthányi szerepel, így az, hogy míg a tula j donképi császári és királyi hadak viszonyai kitűnően le vannak írva, igen töredékesek azok az adatok, a melyek a monarchia egyes országai és tartományai (még németek is, a tartományi levéltárak elmellőzése következtében) által tartott csapatokra vonatkoznak. A magyar nemzeti hadrendszerről p. az a képtelenség mondatik el, hogy az a mohácsi vészszel megszűnt. Mily kár, hogy Salamon idevágó dolgozatait nem ismerik. Mennyire az egykorú hivatalos íratok befolyása alatt állanak ítéletük mondásában a szerzők, arra érdekes például szolgál az a, mód, a hogy a német ügyekről írnak. Mindenütt a német hazát, német hazafiságot, a német önérzetet s a német szívet találjuk előtérben. Mintha csak a »német dicsőségű római szent birodalom« (das heilige römische Reich deutscher Herrlichkeiten)
