Századok – 1882

Értekezések - ABSTEMIUS: Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen ism. 248

történeti irodalom. 253 cancelláriájából került volna e mű ki, nem veszi észre, vagy nem akarja észre venni, kogy az akkori egyes német államok már külön czélokat követő egészek s csak elméletileg részei a nagyobb egységnek, nem látja meg azt, hogy a spanyol örökösödési háború idején Bajorország mint önálló ország állott szemben Ausztriával s minden további gondolkozás nélkül utána mondja az egykorú iratoknak p. azt, hogy »a bajor választó fejedelem mind merészebb lett hazaáruló vállalataiban,« mintha csak valamely alsóausztriai vagy stíriai úrnak az ellenséggel való összejátszásáról volna szó. A hivatalos íratok jártató szalagján azon is kesereg e mű, hogy »fejedelmekben, népben hiányzott a jóakarat és erő, hogy közös megfeszített tevékenységgel szigorúan és hűen a császárhoz csatlakozva, lerázzák az idegen befolyás gyalázatát, a mit minden háború Németországra hozott, és a belső bajokat orvosolva viszszaszerezzék a birodalom számára azt az állást, a mely azt az európai államrendszerben megilleti.« A német birodalom iránti lelkesedés még ily majdnem komikus mondásra is ragadja az egyik írót: »Húsz évvel előbb (1683-nál) épen másfél századdal azelőtt, hogy 'a lipcsei ágyúdörgés Németország fölszabadulását hirdette Napoleon járma alól.« Ha csak Németország dicsőségeért való aggodalom háborgatja a »es. к. osztrák« tiszt urakat, nyugodtan lehetnek: az 1866-iki és 1870-iki hadjáratok oly hatalmassá tették azt, a minő soha sem volt a »szent birodalom« idejében. Nem kevesebb ragaszkodást találunk a hivatalos íratok ítéleteihez azon helyeken, a melyeken XIY. Lajosról van szó. Gyakran azon a hangon vannak azok tartva, mintha seregeink most indulnának a franczia király ellen. Tudják ugyan, hogy a Yalois-Boui'bon és Habsburg házak gyakorta megújuló küzdelme az európai elsőség feletti harcz volt, még sem akarják XIV. Lajos tetteiben ennek részét látni, hanem azt fejtegetik, hogy e király gonosz indulatú országrabló, lázító s az európai törvényes rend fölforgatója volt. Ezt állítani, helyén volt akkor, de az utókor tiszte az elfogultságot félretéve mondani ki az ítéletet. A XIY. Lajos elleni vádak közül legjogosultabb az, a melyet ellene, mint valláselnyomó ellen emelnek. »XIY. Lajos, olvassuk, magáévá tette az angol parlament azon doktrínáját, mely szerint az állam az egész nép vallási öntudatának is ura.« Csak az a különös, hogy ugyanabban a műben 1. Lipót és Kollonics rendre magasztaltatnak s egészen el van az mellőzve, hogy Lajos az európai jogirend képviselőjétől, t. i. I. Lipóttól, is tanulhatott e tekintetben s nem volt arra szüksége, hogy az eretnek parlamentiek között keressen eljárására példát. Még viszásabb s az egykorú hivatalos iratoknak rabszolgamódra követését tanúsító dolog az, a hogy e mű Angliáról és