Századok – 1882

Értekezések - WERTHEIMER EDE - Lindner E.: Das Feuer stb. Ism 245

246 történeti irodalom. 246 kik a tűz, ezen ép oly hasznos, mint könnyen igen káros követ­kezményekkel járó elem történetének megírására kísérletet tesz­nek. Ahhoz azonban, hogy a tűz múltját leírhassuk, sokkal több előfeltétel kell, mint a mennyivel rendesen számolni szoktak. Ezen feladat megoldásához gyakorlati és történeti ismeretek szüksége­sek. Lindner ezen kettős követelménynek minden tekintetben megfelel, s könnyű, folyékony írálylyal beszéli el a tűznek egyes viszontagságait a különféle nemzeteknél. Hogy azonban munkáját épen ezen folyóiratban tesszük megbeszélésünk tárgyává, — ennek különös indító oka abban keresendő, hogy a szerző azon volt, hogy tanúlmányában a magyar forrásokat is felhasználja. És ba meggondoljuk, hogy e téren mily kevés előmunkálat téte­tett, mindenesetre dicsérettel kell kiemelnünk azt, hogy Lindner nem sajnálta a fáradságot ezen elem történetét illetőleg hazánk­ban is tenni kutatásokat, és az eredmény, melyről számolni fogunk, tanúságúi fog szolgálni, hogy szerző a kedvező helyzetben volt, elég érdekes anyagot gyűjthetni. Amint ezt a culturtörténelmi tárgyalás szükségessé teszi, Lindner megismerteti velünk a tüzet, a tűz-imádás, a regevilág, a babonaság és az evvel kapcsolatos válfajokhoz való viszonyában. Leírja továbbá az ó- és újkor építészeti ügyét, folytonos utalással és hivatkozással a néha annyira végzetessé válható elemre. Amennyiben szerző a tűz mesterséges előállítását az emberi nem előmenetelének ldindúlási pontjáúl tekinti: teljesen igazolva van azon kérdése, vájjon mikép jött voltaképen létre az első tüz ? Ha Lindner meg is engedi, hogy az ember valószínűleg láva-kiömlé­sek szomszédságában, tűzhányók által ismerkedett legelőször meg tartósan a tűz jótéteményeivel, — de határozottan tagadja azt, hogy az ember a tűz előállítási mesterségét is ezen alkalommal tanúlta volna el. Mert mindenekelőtt az a fő, hogy az ember nem kapott kezéhez valami kész dolgot, mit egyszersmind fel is használhatott volna, — hanem hogy megtanúlta a mesterséget, hogy saját maga készítse a tüzet, hogy aztán ezen mesterséget bármikor, a szükséghez képest, gyakorolhassa is. Szerző azon nézet­nek hódol, hogy az első emberi kezek által előállított tűz csupán dörzsölés következtében hozathatott létre. A kövek szétiitésiik és feldarabolásuk alkalmával nem ritkán szikrát hánynak, — s ezen tünemény az ősember figyelmét felhívta ; minthogy továbbá ezen eset gyakran ismétlődött, — a föl nem foghatóság jellegét lassan­ként elveszté. Természetes, hogy itt nem lehet feladatunk a görög bölcsé­szeinek a tűz eredete feletti véleményét — melyet szerző igen behatóan vizsgál — tárgyalni. Szintúgy nem bocsátkozhatunk részletes előadásába a tűzoltó ügynek állásáról a rómaiaknál és

Next

/
Thumbnails
Contents