Századok – 1882
Értekezések - SALAMON FERENCZ: Alsó-Pannonia a góth és longobárd megszállás alatt. 1
MEGSZÁLLÁS ALATT. 15 század végén is, tehát a magyarok bejövetele táján ; de kétségkívül csak elszórva, s minden önállás nélkül.1) Az avar szintúgy joggá igyekezett emelni azt, hogy a gepidák egykori birtoka az övé, s így Sirmiumot is ezen jogon követelte és vette el a császártól, — mint egykor a gepida követelte, hogy a húnok egész birtokában ő legyen az örökös. A gepida állam megsemmisítése után a longobárdok csakhamar Olaszországba vándorolnak ki. S velők takarodik ki a népvándorlás utolsó germán népe is hazánk területéről. Követték azt az utat, a mit a nyugati és keleti gótkok, kiknek Pannónia ideiglenes állomásul szolgált volt az olaszországi megtelepedésre. A longobárdok csak huszonkét évig voltak itteni lakosok. De elbúcsúzásuk ezen hazától pusztítóbb volt minden azelőtti letelepedésnél ós kivándorlásnál. A longobárd születésű Paulus Diaconus írja, hogy Alboin longobard király odahagyván 568-ban, april 1-sején, szállásait, azaz Pannoniát, azt az avaroknak engedte által oly föltétel alatt, hogy »lia a longobárdoknak kedvök volna a következendő kétszáz óv alatt bármikor visszatérni, az avarok tartoznak minden harcz nélkül visszaadni birtokaikat.« —• Azonban, ha ez a szerződés való, úgy látszik, a longobárdok csalárdul használták fel. Mert Pannoniát igyekeztek merőben kiürítni és néptelenül hagyni. Ugyanazon krónikás szerint 568-ban nemcsak magok a longobárdok mentek a »szegény« Pannoniából a termékeny Olaszországba, hanem a szászokon, svéveken, bulgárokon kívül, gepidák, szarmaták, noricumiak és pannonok is. — így, szószerint véve, kiment mind az a nép, mely Pannoniát és a szomszéd területeket lakta volt. Pannonok alatt nyilván a régi római lakosokat kell érteni.2 ) De a longobárdok még többet is tettek : mikor kivonúltak, fölégettek mindent, a mit magokkal nem vihettek.3 ) 1) A salzburgi névtelen Huni expulerunt Romanos et Gotlios atque Gepidos. »De Gepidis autem quidam adhuc ibi resident.« (Zeuss, die Deutschen, 441. 1.) 2) Paulus Diaconus (Warnefried) Waitz. Seriptores rerum Longobardicorum 7G. és 87. 1. 3) Albocnus relinquens atque meendens Pannoniam suam patriam