Századok – 1882

Értekezések - RÉCSEY V. ALFONZ: Thököly Kis-Rómában. 144

KÜLÖN RKLKK. 151 a kit előtaláltak, megtámadták, a kimerülteket elgázolták és senkitől sem fékeztethettek. Ily iszonyatos zavarban a sajnálatraméltó nép látván, bogy nincs szabadulás, a merre csak nyilas volt, arra rohant ; némelyek fölmásztak a bástyákra és nem törődvén azzal, hogy magas vagy alacsony helyen vannak-e, leugráltak a falakról, mások a bástyák szük és kicsiny résein és ablakain nem riadtak vissza leereszkedni, ismét mások a város pajtájába (mely különben szénával és gabnával gazdagon megtöltve lévén, a tűzvésznek fészke volt) vették be magukat, mások, feltöretvén az alsó kapu, életük veszélyeztetésével az állatok közé tódultak, mások a sintér barlangjába és az azzal szomszédos őrtoronyba bújtak el, a mely kevéssel reá a nép máglyája lett, mert a lángoktól körülvétetvén, hamuvá égett. A tömeg pedig, mely a lángoktól (mint említettük) menekülvén, a falakon hágott át, ott túl oly veszélyben forgott, hogy rémületükben boldogoknak mondták azokat, a kik odabenn a lángok martalékává lettek, beteljesedvén rajtuk a Virgil mondása : Felices Animae ! quibus est fortuna peracta iam sua!« A török, mint a ragadozó farkas, mindenkit rablánczra fűzött, a Tökölyiek zsákmányoltak, a gyámolatlanok az erősebbektől elnyomattak, és minthogy már minden remény füstbement, a polgárok is fellázadtak. Eközben gr. Erdődy György, Czobor Ádám és Kollonics néhány pozsonymegyei katonával idejött a táborból, a nép segítségére, meghagyván a tömegnek, hogy a felső kaputól nem messze levő, fallal kerített lutheránus temetőbe húzódjék és azt délutáni 4 óra tájban az ellenség körmei közül megmenté. Szűnvén, annyira a mennyire, a tűzvész és a táplálékból kifogyott lángok eltűnvén, be lehetett menni a városba ; itt a megfuladt emberi hullák, az elhullott állatokkal vegyest, hevertek, látni lehetett a falak keskeny réseiben megakadt, a falakon félig lelógó testeket, láthatók voltak többen, a kiknek félig elhamvadt keble még lihegett és küzködött a halállal, hallatszott az égettek és a lángok által lábaiktól, kezeiktől megfosztottak segélykiáltása ; láthattál volna néhányat, mint egy Lázárt, a megfúltak sírjából feltámadni ; láthattál volna másokat, összezsugorodott idegekkel, mint a négylábú állatokat, csúszva-mászva ; megundorodtál volna soknak különböző részein átégetett testének szemléletétől ; megrémültél volna, látván többet, szögletekben, a füsttől felfújva (quibus comae stetere et vos faucibus haesit) ; elájultál volna az épületromok alá temetettek, de még ki nem szenvedtek jajkiáltásainak hallatára ; alig fojthattad volna vissza előtodúló könnyűidet, az anyák keblein csüngő szerelmi zálogokat éltüktől megfosztva látván és részvétre gerjedtél volna azok láttára, a kiket a hitvesi szerelem ezen végső veszedelemben sem engedett elválasztatni s a