Századok – 1882

Értekezések - DEMKÓ KÁLMÁN: Hain Gáspár és krónikája - I. 133

131 IIAIN GÁSPÁR als ein getreuer dieuer gehorsam halten« etc. s lemondott bírói tisztéről. 1682-ben visszaadattak a lőcsei evangélikusoknak templomaik. Visszanyerték akkor szabad tisztválasztási jogukat is. Sept. 4-én az 1675-ben letett bíró — Hain Gáspár — és a tanácstagok helyeztettek vissza előbbi hivatalokba. (917. old.) Az 1683-ik évben Hain újra bíróvá választatott. — Bírája volt a városnak akkor is, midőn 1683. decemberben Dünerwaldt tábornok ostrom alá vette a Kádi László parancsnoksága alatt állott magyar hadak által birt Lőcsét. Ezen ostrom harmadik napján, dec. 7-én tesz magáról utoljára említést. Ezen napon Dünerwaldt tábornok a felső kapu előtt, nem messze a felső korcsmától, állította fel ágyutelepét s arra két, 7 és 8 fontos ágyút helyezve, lövetni kezdé a várost. »Der erste Schuss kam auff den nieder Ring .... allwo meine Hausfrau aus der Kirchen kommend baldt wäre getroffen.« (939. old.) Csaknem 100-ra megy a krónikában azon helyek száma, melyeken Hain atyjáról, anyjáról, nejéről, gyermekeiről és önmagáról , sőt még anyjának szépapjáról, Serpilius Lőrinczről is. mint az idézett helyekből látni, igen világos és határozott szavakkal beszél. Fölöslegesnek tartom az eddig felhozottaknál még több helyet idézni annak bizonyítására, hogy a Hain-féle chronika egész terjedelmében Hain Gáspárnak műve. Az általam fentebb említett, »Lőcsének régiségei« czímű nagy műnek 2-ik oldalán a krónikára vonatkozólag ez áll : A krónika« — t. i. a Justus-féle másolat, melyről alantabb teszek említést — »végződik a quart-kötet 608-ik lapján, az 1684-ik évvel azonban az idestova marginaliter felírt jegyzetekből és a kötet végén előforduló czikkekből (az egész 956 lapból áll) kitűnik, hogy itt több van adva, mint más lőcsei irott chronikákban ; itt tehát Hainnak bővített iratával van dolgunk. A bővítő Adami lelkész. Adamiról pedig a múlt századi leíró, a kötet 292. és 293. lapja közzé szúrt (nem számozott) lapon ad felvilágosítást ; részint maga a leíró személyében, részint midőn magát Adamit, önmagáról szólva bevezeti.« A tudós szerzőt ezen állításában a krónika írójának személyére, vagy helyesebben mondva a szerkesztőtársra nézve, három dolog ejtette tévedésbe. Éspedig: 1. az általa használt másolatnak hiányos volta. 2. Az Adamiról szóló, fentebb említett számozatlan lap és végre azon körülmény, hogy amint idézett műve 4-ik oldalán írja: »Kéziratunk fénypontja a vallásbeli üldözésnek leírása, itt elhagyván a krónikái rövid előadást, a valódi történelemét veszi fel.« Ebből azon következtetésre jut,