Századok – 1881
ÁLLANDÓ ROVATOK - Történelmi Könyvtár - 802
8 a magyar történelem tosabb kútfők. Egyébbiránt nomád népet nem lehet hatalom szóval földmívelővé tenni s a földhöz lekötni. Sokáig tartott, mondhatjuk: az Árpád dynastia férfiágának kihaltáig, míg az állapotok végkép megszilárdultak s Magyarország tökéletesen európai színt öltött. Sokszor említtetett már Szt.-István bölcsesége, mely a kereszténységet nem Bizáncból, hanem Kómából vette át s ezáltal nemzetét a nyugati művelődéshez kötötte. Nem kevesebb bölcseséget tanúsított abban is, hogy az ország kezdetleges állapotában azt a német császárságtól gondosan elkülönítette s ez maradott kevés kivétellel utódainak is folytonos politikája. Azok, kik, mint Péter és Salamon, a német császároknál keresték támaszukat nemzet ök ellen, ezen merényletökért mindig lakoltak. Míg királyaink a német bevándorlókat a Szepességen úgy mint a király-földön szívesen látták s bennök a nemzet gyarapodását találták, úgy mindig ellentálltak a csábításnak, hogy a német császár felsőségét ismerjék el, csak a művelődést vették nyugatról, politikájuk inkább keletre fordult, hol északnak, hol délnek. Mindamellett, hogy a tatárjárás okmányaink igen nagy részét elpusztította, elég világos az ország hagyományos politikája, mely szerint Magyarországot folyvást a szentszék oldalán találjuk, míg a német császárság folyvást összeütközött a római pápasággal, sőt midőn Erancziaország is, mely büszkélkedett kereszténységében, annyira, hogy királyát is a legkeresztényebbnek czímezte, nem egyszer jutott összeütközésbe a pápákkal, Magyarország mindig liive maradt a Curiának, mindamellett, hogy királyaink apostoli jogaikat féltékenyen megőrizték. A nagy investiturai harcz nem hatott Magyarországba s a vallási vakbuzgóság nem tartozik nemzetünk jellegéhez. Szt.-István rövid idő alatt megtéríti a magyarokat, a visszaesés a pogányságba András bejövetelénél szintén csak igen rövid ideig tart, Szent-László óta megszűnik a pogányság minden nyoma. Ez időben kezdődnek a keresztesháborúk, a nyugat népei keletre tartanak, hogy a szent sírt visszahódítsák a hitetlenek kezéből, seregeik nem egyszer Magyarországnak veszik útjokat, itt azonban rokonszenvet nem tudnak költeni. Nem találnak itten egyebet hideg neutralitásnál ; azon láz, mely egész Európát megtámadta, nem terjed el Magyar-