Századok – 1881

Értekezések - SALAMON FERENCZ: A rómaiság elenyészte Pannoniában a különösen Aquincum vidékén. 643

S INK Al ADALÉK GYÖRGYI) ÉLET IRATÁHOZ. ELSŐ KÖZLEMÉNY. Ez erdélyi román tudós életét és irodalmi munkálkodását meg­írta. Papiu Ilarianu nem rég elhalt, szintén erdélyi származású bu­karesti iró, a ki hazánkban Pap Sándor néven ismeretes, fia mező­bodoni oláh lelkész Pap Jánosnak s az 1848—49-ki szebeni oláh Comitenek tagja volt; azután Oláhországba ment ki, ott főhiva­talokat viselt, e mellett irodalommal is foglalkozott: írt az ottani radikális irányú politikai lapokba vezérczikkeket, adott ki politikai és történelmi műveket, erdélyi nemzetiségi párti barátaival leve­lezést folytatott s Magyarország és Erdély egyesülését ostromolni, egykori honfitársai szívében az új Dako-Romania eszméjét ápolni és meggyökereztetni soha meg nem szűnt. Az életíró Sinkait mint martyrt állítja a bukaresti román akadémia elé, azért, hogy ő a balázsfalvi görög katholicus püspök­kel, a halhatatlan nevü alapító Babb Jánossal volt viszálya következtében a román nemzeti iskolák igazgatói állomásáról 1794. elinozdíttatott, s Románok Krónikája czímü műve a könyv­vizsgáló bizottság által, mint veszedelmes irányú, 1814. nemcsak elkoboztatott, de a kéziratra a^könyvvizsgáló által e megbélyegző ítélet Íratott : A könyv égetésre, szerzője akasztófára méltó. Hunfalvy Pál nagy tekintélyű tudósunk e havi irat 1878. évi kötete 347—356., 446—456., 656—667. lapjain :' »ARumun Tör­ténetírás« czímű alapos kritikájában egyebek közt e két kérdésről is elmondja ellenkező nézetét s azt erős érvekkel támogatja. Nekem is alkalmam volt némi új, eddig nem használt adatokhoz jutni. Ugy hiszem, hasznos dolgot teszek, ha közlésökkel ezek bővebb fölvilágosításáboz járulok, hogy annál tisztábban derűijön ki a történeti igazság s ne verjen gyökeret a balítélet. *) Ezt Sinkai mint iró, többnyire igy használta ; egyébiránt az ő teljes nemzetségi neve : Sinkai Boér György és nem Sinkai Sinkai György, amint müvének 1853. évi jász-vásári kiadása czímében tévesen iratik. Testvérei 1794. így írták alá magukat, midőn őt kezességen kibocsát­tatni kérték, amint ez hátrább előfordul. 45*

Next

/
Thumbnails
Contents