Századok – 1881
Értekezések - SALAMON FERENCZ: A rómaiság elenyészte Pannoniában a különösen Aquincum vidékén. 643
678 adalék I. Az iskolaigazgatóságból e 1 m о z d i 11 a t á s a. Ennek hivatalos adatokon alapuló története ez. A balázsfalvi püspök 1794. jun. 24. kötelessége szerint s hiveitől nógatva felírt az erdélyi kir. kormányzóhoz, gróf Bánffy Györgyhöz, sajnálattal tudatva, hogy ő Sinkait eleget intette, óvta s igyekezett a maga feslett élete megváltoztatására bírni ; de már elcsüggedett, mert látja, hogy atyai tanácsának és intéseinek semmi foganata nincs, sőt nyilván azok ellen cselekedik ; rossz szenvedélyei által legyőzetve, többnyire otthon ül, az iskolákat nem látogatja, s mikor el is megy, egész külső magaviselete olyan, mintha Bacchust ábrázolná, nem tanítónak, de bohócznak látszik, a kit a tanulók nevetnek ; a városi lakókkal veszekedik, őket megveri, a miért a megyei hatóság többször perbe is fogta s több hasonló tetteket követett el, melyekért a püspök több oldalról kérdeztetett: ha várhatja-e, remélheti-e még, hogy az ifjúság a rossz példa által erkölcsében meg ne romolj ék? Sőt egyenesen arra is felhívatott, hogy őt állásától elmozdítsa. Kérte azért a kormányzót, rendeljen ki ellene nyomozó biztosokat, a kik a dolgot részrehajlatlanul megvizsgálják s az eredményt jelentsék föl, hogy a bajt helyesen megorvosolni lehessen. Ennek következtében Alsófejér -vármegye főbírája : Yajna Antal egy megyei tiszttársával a nyomozásra kirendeltetett s azt végbe is vitte. Nem sokára, jul. 22. Papp István káptalani prépost az egész káptalan nevében szintén kérte a kormányzót, hogy miután julius 15. a végbevitt nyomozásból kitűnt Sinkainak, mint hivatala folytatására többé nem alkalmas embernek, elmozdíttatása szükségessége : legyen kegyelmes azon intézethez, tőle szabadítsa meg s neveztessen ki oly egyházi férfit a monostor kebeléből, a ki az ifjúságot jó példával vezesse s a meglazult fegyelmet ismét helyreállítsa. Ugyanazon évi aug. 19. a püspök újabban jelentette a kormányzónak, hogy a közelebbi években Alsófejér-vármegye tiszthatósága rendeleténél fogva, Yecza nevü szomszéd falu birái és hitesei egy, Sinkai György házánál lappangó szökött katona ujonczot elfogván : az ezért haragra gerjedt igazgató épen akkor az egész országból a normális oktatás megtanulására berendelve volt iskolamestereket botokkal és más eszközökkel felfegyverkeztetve, a nevezett hiteseket az utczákon addig kergette, mígnem erőszakosan visszahozta a püspöki tömlöczbe. A püspök a felsőbbség iránti kötelességétől indíttatva a hiteseket elbocsáttatta. Ezért s a közelebb végbevitt nyomozás által Sinkai azon túlságra ragad-