Századok – 1881

Értekezések - DEÁK FARKAS: Tanúlmányok. Írta Gr. Széchen ism. 603

608 történeti irodalom. eszének benső összbangzása és szellemi egysége teremté elő oly annyira változatos költői alkotásának meggyőző valódiságát s a ki szépirodalmi példákat akar meríteni vagy aesthetikai rendszereket akar felállítani az epigonok számára ama költő műveiből és nyomán, a ki alkotásának szabályait csak teremtő erejének mértékében kereste és találta íel, csak torzképeket vagy hiábavaló erőpazarlást lesz képes felidézni.« Szerző szépen kimutatja, hogy a német kritika fogta fel leginkább Shakspere teljes költői jelentőségét, de egyszersmind igen helyesen megállapítja, hogy sok állelkesedést idézett elő, hogy az egyszerű költői érzéket sokszor a mesterkélt magyarázatok tévútjára terelte és számos szépirodalmi sophisma által elhomályosította ama költő képét, ki nagyjában épen az ő rokonszenvező működése következtében ragyogott az újkori irodalom csillagai közt, újra ama fényben, mely őt veleszületett nagyságánál fogva megillette. »A ki nem áll az elvont aestheticai elméletek — sokszor elég terméketlen — magaslatán Shakspere-t annyival inkább fogja élvezni, mentől kevesebbet gondol sok oly dologgal, melyeket felőle olvasott és mentől inkább keresi értelmezésének kulcsát a maga saját kebelében és fejében.« íme az álláspont, melyből gróf Szécsen kiindúl s feladatát oly szépen megoldja. De azt meg kell jegyeznünk, hogy habár mindenki talál Shakspereben valami neki való mulattatót, valami élvezetest : az egésznek minden magyarázat nélkül való értelmezhetésére és élvezésére csak oly mívelt fő, oly élénk képzelő tehetség és oly nemes kebel képes, mint azé, ki a fennebbi tanácsot adja. De nem foglalkozhatom tovább sem a szelíd Hamlettel, sem a rettenetes Richárddal, sem a szörnyű Macbethhel, sem a bűbájos Júliával, nem itt a helye s már nem is az én tisztem — áttérek a nagybecsű munka egy másik fejezetére, mely közelebb érdekelheti e lapok t. olvasóit, értem a Történelmi tanulmányokat. Gróf Szécsen egészséges eszméket penget, midőn történetírásunk némely fogyatkozásira hívja fel figyelmünket, mert való igaz, hogy habár több jeles történetírónk van, de általában véve tárgyiasan nem tudunk írni. Beszéljünk a vezérek koráról, az Árpádházi királyok, az Anjouk, Hunyadiak vagy Jagellók koráról mindig pártállást foglalunk, sőt rosszabbúl járunk el. Az akkori állapotokat, eseményeket mai pártállásunkhoz viszonyítjuk s mai szenvedélyeinkkel szólunk bele az akkori eseményekbe. Tetszést, tapsokat, népszerűséget hajhászunk a helyett, hogy keresnők a történelmi igazságokat. Nem a munka tökélye és szépsége, hanem czélzatossága által kívánunk hatni, mi által ítéleteink félszegekké válnak. Azokról nem is szólok, kik János