Századok – 1881

Értekezések - DEÁK FARKAS: Tanúlmányok. Írta Gr. Széchen ism. 603

607 történeti irodalom. hatalmát elnyomni vagy elfelejteni töredett. Szellemi irányához járul a művészi alak tökélye. Rövid, tömör mondatokban fejlődnek az eszmék. Határozott vonásokban állíttatnak előnkbe az egyének jellemvonásai, az események főmozzanatai. Oly ritka összhangzásban áll a komoly felfogás és a férfias előadás, hogy az iró meggyőző komolyságától áthatva, mindenki kénytelen bevallani : ezt csak így lehetett érzeni, ennek csak ily szavakban lehetett kifejezést adni.« »Vannak Tacitusnál nagyobb történet-írók, kik az eseményeket kimerítőbben és talán részrehajlatlanabbúl, elfogulatlanabb szempontból rajzolják, mint ő. Nem ama szerencsés korszakok egyikében született, melyek az ébredező szellemi életnek adván kifejezést, a fejlődő fiatal erők egyszerű naivságát és erőteljes eredetiségét tükrözik vissza. Van eszmemenetében és előadásában valami, mi ama szövevényes és mesterkélt állami és társadalmi állapotokat gyaníttatja, melyek elfajult és hanyatló civilisatiót jellemeznek. Ritkán gyönyörködhetünk amaz eseményekben, melyeket elbeszél, nem érezzük magunkat mindig ama szempont elfogadására indítva, melyből kiindulva, azokat elbeszéli.« És mégis megmarad művének varázsa és a századok lefolyta nem csonkítja hatását. Mert az emberi kebel nemesebb érzelmeinek és benszületett jogérzetének kifejezése ama húr, mely irodalmi mester kezétől érintve, rokonszenves viszhangra fog találni, míg emberi szívek dobognak és mert megvan munkájábau az, mi a szellem teremtményeinek fönnmaradását biztosítja ; az érzelmek nemessége és őszinte valódisága, a gondolatok magasztossága és jellemző helyessége s a külalak művészi tökélye. És a római történetek drámáinak nagy írójától megválva, ép oly fényes sikerrel foglalkozik gróf Szécsen a keresztyén dráma-irodalom nagy mesterével: Shakspere-rel. Mintha széles látköre és erős ítélete előtt megszűnnék az idő és tér hatalma, ép oly biztos ítéletet mond az ujabb vígjátékok, drámák és tragoediák hőseiről mint az Annalesekről, a Germaniáról és Agricoláról, Hamletről mint Catilináról, Macbethről úgy mint Julius Caesarról, és ugyhiszem, bátran kimondhatom, hogy gróf Szécsenen kívül nincs magyar iró ma, ki hasonló eredetiséggel, talentummal és hatalommal tehetné. Megvizsgálja Shaksperet és műveit irodalmi, szinpadi, erkölcsi oldaláról s rövid 40 lapon oly mesteri egész képet nyújt, milyet a nagy nemzetek irodalmainak néha egész kötetében sem találunk. »Shakspere — mondja gróf Szécsen -— ki szinleg a színpadnak írt, ámbár lángelméje annak határai által magát lebilincseltetni soha sem engedte, legkevésbé alkalmas, hogy kizárólagos aesthetikai tanok schemájáúl és támaszáúl szolgáljon. Láng-