Századok – 1881
Értekezések - SZILÁGYI SÁNDOR: A boszorkányok történetéhez. 593
596 KÜLÖnFÉLÉK. 596 kezde tőlem benne ; e'n inondék, bizony én nem adok. Azzal elmenvén, nem ére harmadnapot, fájni kezde az két szemem annyira, hogy hat egész hétig nem' láttam vele. Boltos Mihály uram hadnagy képi levén honn akkor, megponoszlám ö kglinének, megkérem is, hogy fogtatná meg ; de ö kglme nein fogtatá, hanem ezt mondá, fogtassam meg én. Azonban adák tanácsúi mások, hogy hivatnám az fiát, és mondanám meg, hogy ha meg nem orvosoltatja az anyával az szememet, bizony megfogtatom, tüzet tétetek az hátára. Azt cselekvén, megszíínék mindjárt az szemem fájása, az világa is megjőve. Ezt tudom ismét mondani : még azelőtt akkori inasom körtvélt hozván az szőlőbíil haza, az mint hozza volt, az pásztorok kalyibájok vagy házok előtt az inasom, meglátván ezen pásztorné, kér volt tölle körtvélt ; azt beszélte az inasom, hogy nem adott, mindjárt azt kezdette kérdeni : van-e tehenünk, ? arra azt felelte az inasom, az mint mondotta nekem, ha van is, ha nines is ; megjővén azon inasom az körtvélylyel, mindjárt incgbeszélé, mint járt vele. 2. Testis. Hatliázi Ferenczné, Szelindeki Anna, Annorum circiter 30. jurata examinata fatetur. Ezelőtt két esztendővel nálam mulatván ezen pásztornénak kisebbik fia, az ki már megholt. — Korcsomám lévén, kér vala hitelben egy ej tel bort, én nem adék ; hogy nem adék, elmene nagy zúgolódással, az bátyja Mihály is levén együtt vele, s mondának : megládd, hogy annál (így) bizony még, de megládd, mit csinálok az gyermekednek, hogy nem adál ; nem ére egy hetet, az kis lyánkámat kilelé a hideg, fájni kezde az nyaka, maga is fekíinni esék, mint az kigyó az fájdalom után megvetkezék az bőrébül, az nyaka penig az lyánkámnak felenségre marada, most is úgy vagyon. 3. Testis. Yig Zöts János, Annor. cir. 36. juratus examinatus fatetur. Ez elmúlt nyáron bejövén hozzám ezen pásztornénak az kisebbik menye Péterné, az mint nálunk vala, minden kérdés nélkül kezdé mondani ezen szóval : csudálkozom én ezeken az enyedi embereken, hogy ezt az én napámat meg nem fogják, mert ha minket megesketnének, a mit tudnánk rá mondani, hogy megégetnék. Megkérdé az feleségem, hát az másik menye Mihályné és Péter tudnak-e hozzá valamit ? Arra mondá, azok is tudnak afféle mesterséget, de nem tudnak szintén annyit. Még ezt mondá az menye az ő napákról, majre czalaja (?)*) vagyon, ha boszorkány nem volna, nem volna farka ; az fia is Mihály szintén olyan nagy ördög, mint majd az anyja. Az disznó pásztorné is, ki megnyomorodott az Lippai Mihályné majorjában, azt beszélte, hogy ő régen meggyógyult volna, de az napák eszi meg, hogy egyet nem akar vele érteni, minket is úgy gyötör. Ismét harmad éve, az mint az többi kőzett az feleségem mellett fekszem vala, egykor makogni, tépelődni kezde az feleségem ; felrázván az feleségemet, fogá az seprűt az ajtó megül, megsózván, megfordítá, sóra hívá, az ki megnyomta. Azonban alig virrada meg, nagy boglyason, hajadon *) Talán »majre cadája« ?
