Századok – 1881

Értekezések - SZILÁDY ÁRON: A b. Rudics-féle Codex. 396

400 a bíró igaz az oíyan istentelen embereknek hazugságok, és így utálják és gyűlölik sok hü emberek is a tanítókat. Itt is vadnak ilyenek, magamról tudom mondani.« (64. lev.) — »Sokan az ő jó lakásokban semmit egyebet nem tudnak egymással beszélgetni, sőt ugyan nem esik jó űzűn nekik az ital, ha a szegény tanítókat nem szidalmazhatják és nem rágalmazhatják.« (62. lev.) — »Mi szegény tanítók, — így sóhajt fel egy helyen — gyakorta eszünkbe veszszük azt, hogy akit mi békességes és szerencsés üdőben legállhatatosabb és jobb atyánkfiainak és hallgatóinknak ugyan talám hüttel is tartottunk volna, azokat oztán látjuk nagyobb és halálos ellenségünknek lenni.« (7 7. lev.) Ezek a szomorú tapasztalások legkevésbbé sem csüggesztették el. Beszédeiben egyenlő erővel liarczol a hitetlenség s erkölcstelenség ellen s olykor-olykor erősen polemizál a római katholikus és belvét hitvallású felekezettel. Amazok ellen, »a kik ő kezettek elszenvedik a zsidókat és törökeket, kik a Christust átkozzák és szidalmazzák ; minket pedig semmiképen közöttek szenvedni nem akarnak, hanem tűzzel és fegyverrel rajtunk vadnak« (77. lev.), különösen böjti beszédében (11. 12. lev.); emezek ellen pedig azon két beszéd egyikében, melyeket a XVII. század első felében nagy hírre jutott Meisner prédikácziói közül fordított. Kálvinisták álmodozásának, zajgásának nevezi a praedestinatióról való tant. E beszédben fordul elé ez a hely: »Menynyi és mely sok jótéteményit közlötte Német (Magyar) Erdélyországgal ami hazánkkal a Krisztus?« és ismét: »oh ha te is megismerted volna Német (Magyar) (Erdély) ország, a melyek a te békeségedre szolgálnak !« — miből az is látszik, hogy a német prédikácziót lehetőleg igyekezett a hazai viszonyokra alkalmazni. Egyházi beszédeinek nyelve tiszta, mondhatni tősgyökeres magyar; úgyhogy ha ő maga csakugyan szász eredetű, teljességgel nincs arra szüksége, hogy mint Heltai Gáspár 1552-ben megjelent művének »A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való Dialogus«-uak ajánlásában teszi, maga mentségére ezt felemlítse. Szó- és kifejezésbeli sajátságai élénken emlékeztetnek XVII. századbeli jobb íróinkra, sőt helylyel-közzel már ezeknél csak elvétve található régi alakokat is használ. Egy vagy