Századok – 1881

Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Tomori Pál élete - I. 289

306 tomori pál lődve a nagyravágyás. Ezt pedig nem látta oly mérvben kielégítve, a mint szolgálatai után remélheté. A nádor-választó országgyűlés befejezése után, vissza kellett mennie Erdélybe, fogarasi várába.*) A mellőztetés, és a tapasztalás, bogy a gyenge király előkelő hivatalokra oly férfiakat emel, kik érdemek és képességek tekintetében távol állottak tőle, méltán elégületlenséggel töltheté el.2) És ugyanakkor más természetű csapások súlya is nehezedett lelkére. Családja és a Putnokiak között régi összeköttetés állott fönn. A Tomoriak egyik birtokát, a borsod-megyei Velezdet csak a Sajó választá el a gömör-megyei Putnoktól. Pál úr, mikor Erdélyből a királyi udvarhoz utazott, nem egyszer vette útját Yelezd felé, és pihente ki itt fáradalmait.3

) Ilyen alkalommal ismerkedhetett meg a Putnoki-családban egy ifjú hajadonnal, a ki meghódítá a vitéz várnagy szivét, és kész volt kezét nyújtani neki. Az eljegyzés megtörtént. De rövid idővel a menyegző előtt, a halál elragadta őt. Tomori nem soká engedte át magát a fájdalomnak. Csakhamar egy gazdag özvegy kezét kérte meg. De ezt is, mielőtt oltárhoz vezethetné, ugyanaz a sors érte, mint az első jegyest. E második gyász mélyen megrendítette. Az egymásra következő csapásokban az ég intelmét vélte felismerni. Fogadást tett, bogy szerzetes rendbe lép.4) *) Ezt következtetjük a budai udvarnok levelének fentebb közlött soraiból. 2) Ezt mint köztudomású tényt beszéli el Giuliano Caprili 1521. julius 29-ik levelében: » IIa veano uno Thomori Paolo, grand'homo in arte militare, ma vedendo ipso Ii lionori et officii darse a Ii ignavi, et a petition d'un prete о dui : si fece frate.« 3) Velezdről ír 1515. november 18-án levelet Eperjes városának, megjegyezvén: »Nunc sum in itinere versus Budam.« 4) Ezeket csak Istvánffy elbeszéléséből tudjuk: »Quumquc — így szól — nobilem in propinquo puellam Putnokianam . . . sibi ducendam despondisset, iliaque ante nuptias immiti morte erepta esset ; ad alteram praedivitis viduae matrimonium mentem applicuit. Verum, quum illa etiam, antequam coniungerentur, pari fato discessisset ; ... se perpetuo eoelibein victurum et religionem quampiam ingressurum votis nuncupati professus est.«