Századok – 1881

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Jóslatok és babonás hiedelmek a Rákóczi-korban - II. 115

A RÁKÓCZI-KORBAN. 119 csak tréfálkozva említi. — épen nem hitt komolyan a Rákóczi nagyatyjával Zrínyi Péterrel egy évben s némileg egy ügyért kivégezett öreg próféta mennyei látományaiban.1) s ezeket, úgy látszik, csak azért emlegeti oly gyakran fejedelmi barátjához intézett bizalmas leveleiben, hogy általok a sorsüldözött, hazát és trónt vesztett Rákóczi lelkébe — midőn immár minden földi hatalmak cserben bagyták, — mégis némi reménysugárt és vigaszt hintsen, a számkivetés szomorú sivatagaiban. S ez, ha így vau — pedig minden valószínűség szerint így van, — igen szép. gyöngéd vonás Bercsényi jelleméből. A többi kurucz tábornokokat a mi illeti : gr. Forgdch Simonról, a ki vakbuzgó és szent-kép imádó volt, minden babonaságot föltehetiink. A mint is álmait olykor följegyzé, s vesződött fejtésökkel.2) Egy másik hadvezér : gr. Mikes Mihály székely ') Ugyanis Ilyvóból 1712. június 29-ke'n kelt válaszában Rákóczihoz szórúl szóra így ír : »Ezt nem azért írom, Fölséges Uram, liogy Drabeciust defendáljam : mert jól tudom, még akkor hazudott, mikor élt s mikor irt; s nehéz is volna distingválni : 1ш álmát, hazudta-é t саду az álma hazudott ? De elég docamentuma hazugságának, hogy csak álmában volt okos.« 2) Így pl- 1709-ben ezt jegyzé föl munkácsi rabságában, egy valóban nagyon különös álmáról : »1709. 11. Április ezt álmodtam. Ilogy az Fejdelemmel szemben voltam, az bejárói, adjutantok jelenlítekben ; ott vala Prínyi Imre az föasztalnok és egy franczia, Zsiga névü szolgája az Fejdelemnek. Én alázatossan, nagy sírással, az Christusért sok szép istenes mondásokkal kírtem szabadulásomat, és az jelen álló szolgák is kírik vala az Fejdelmet, hogy bocsátana el engem, látván ártatlanságomat. Az franczia pedig így szóla : mit tartja Fölséged ezen ártatlan embert ? Az Isten megbünteti Fölségedet ! Kire megharaguvík az Fejdelem, és verni kezdi. Azután megparancsolván, hogy Prínyi Imre hóhírt hozzon, papot pedig ne, — mert elíitteti az fejemet. Kin én noha megborzadtam, de Istenemben hívén, hittem reménségben, és szeretetem {így) tudom, el nem hágy. Hát, íme, hozza az hóhírt, és az Fejdelemnek megfogja az balkarját és azt mondja : Tírpedölj le, ma elütik a fejedet ! Mondja az Fejdelem : Nem vagyok én az Forgách ! En is mondom : Itt vagyok én ! Pe az Prínyi csak letírdepölteti az Fejdelmet, és mondá : Az Isten énníkem megparancsolta, hogy tíged ölettesselek meg, az ki annyi magyart reá vettél és elvesztettíl ; vírszopó és kevíly, igazságtalan vagy és megáltalkodott. — És azután megcsapá az lióhír pallosával az nyakát, de csak az kigük, (így) és azt mondá az lióhír: Sokakat kínzottál, — én is megkínozlak ! És újonnan az fejit kit feli hasítá, hogy megiszonyodtam belí.