Századok – 1880
Értekezések - THALY KÁLMÁN: Dunántúli hadjárat 1707-ben - V. 22
50 DUNÁNTÚLI HADJÁRAT Nádasdy erejének számát már említők ; megjegyzendő azonban, bogy a két ezred dragonyos, régi, rendes, kitűnően begyakorlott sorkatonaság volt, és pedig csak a nyár elején egészíttetvén ki, teljes létszámban. Csatatérül a Soprony királyi- és Német-Keresztúr mezővárosok közötti, egy mértföld hosszú, akkoriban még erdős, berkes halmoktól szegélyezett széles völgy szolgált : az Ikva patak völgye, közben a Fertő felé Kopliáza, és ettől nyúgotra, a sopronycsepregi országút mentében, Harka nevű helységekkel; ez utóbbitól éjszakra a meglehetős magasságú »csúcsos hegy,« mely Soprony felé a kilátást elzárja. Tehát a harcz-térszín jóformán változatos, — lesvetésekre különösen alkalmas. A térszín ezen előnyeit nem is múlasztá el fölhasználni Botytyán, rejtett állások elfoglalására. Ugyanis oct. 2 ikára virradólag az egész összegyűjtött kuruez haderő oszlopvonalakban kiin- < dúlván az egymás mellett fekvő Füles, Gálosháza és Malomháza helységekből, melyekben éjtszakázott vala, — egy óra múlva elérte Keresztúri. E városkában a tábornok mindenekelőtt a gyalogságot helyezé el, igen előnyös, fedett állásokba : úgymint Moóry Istvánt a házakba és kerítések mögé, két oldalról a hosszú főutezán, mely az országútat képezi ; b. Révay G áspárt pedig a lőréses kőfallal környezett régi templom körítésébe, a mely mintegy váracs gyanánt szolgált. Maga Bottyán a lovassággal a Keresztúrhoz közel, inkább Kopháza felé elnyúló, de mégis az út mindkét oldalára kiterjedő berkes ligetekbe állott beleshelyekre, századok és ezred-számra szabályszerűleg osztva be a hadat^ úgy, hogy fejlődött arczvonalakban, rendszeres távközökkel, törhessenek elő. Mily czélszerűen történt e fölállítás, és a rejtett állásaikból egyszerre csatakészen előrohanó csapatok rögtöni kibontakozása mennyire meglepé magát Nádasdyt is, — látni fogjuk a következőkben. A hadelhelyezés tehát meg lett volna ; de hátra volt még az ellenség kicsalogatása, ágyúkkal védett falai mögül. S e föladat ép oly ügyességgel hajtatott végre, mint a felállítás. Octóber 2-ika vasárnapi nap lévén, a sopronyi lakosság a reggeli vagy inkább kora délelőtti órákban isteni tiszteletre gyűlt templo-