Századok – 1880

Értekezések - DEÁK FARKAS: Dávid Ferencz emlékezete. Jabab E. 510

TÖRTÉNETI IRODALOM. 513 nyos — írja egy reformált hitvallású tudós. Minden oly meggyőződés, mely nélkülözi a bizonyosságot, melyen erősen s biztosan állhatna, mihelyt egy más meggyőződés áll vele szemben, fölhevül, boszszús és igazságtalan, bánt szóval, tör, ront, s czélja érdekében kész erőszakhoz is nyúlni. Álláspontjának hamissága, a dolog valótlansága, mit ő védelmezni kénytelen, vád maga, szemrehányás igazságérzete ellen, melyet magáuak igényel. Ez kétszeresen ingerlő hatású oly dolgokban, melyekben nincs absolut bizonyosság. A ki még is tekintélyét veti latba, ítél s tüzzel-vassal szava elhivését, az nem igaz ember, vagy ha az (t. i. igaz ember) hibázhatatlanságot nem követel. Csak a tökéletes bizonyosság adja meg az embernek az igazi bátorság soha nem ingadozó érzetét, az igazság iránti erkölcsi hódolat a léleknek tárgyilagos ítéletbeli nyugodtságát (!) és az önmérsékletet. Ez a hit és cselekedetek erkölcsösségéhen gyökerezik. Melius jellemében ez hiányzott stb.« És ezt az okoskodást nem Dávid Ferencz componálta 300 esztendő előtt, hanem szerzőnk, most folytatja Melius ellen — azonban lapos is, homályos is eléggé s csak annyit jegyzek meg újból is, hogy az efféle ömledezések zavarják a mű komolyságát és harmóniáját. A Melius és Dávid F. polémiái minél kevesebb tanúságot tartalmaznak a mai kor számára ; mert midőn egyik fél positiv vallástételek terén áll — a másik pedig a rationalismus véghetetlen és határtalan terén, ott a vita csak meddő lehet, de nem folytatva ez irányban észrevételeimet, rátérek az ügy történeti részére. Mert végre is a tanokat- meg kell testesíteni, a vallási elméleteket a gyakorlati életbe kell átvinni, a hivők számára hoszszú századokra szóló iustitutiókat kell alkotni. Az a sok polémia, hit vita sem lelki nyugodalmat, sem külső békességet nem szerez, sőt örökös izgatottságban tartván az elméket, ellenkezik a vallás és társasélet legmagasabb czéljaival ; ezt érezték az unitáriusok is, mindenképen révpartra akartak jutni s buzgó igyekezetöket szép siker koronázta. A 166 lapon szépen stilizálva van előadva, hogy mi az unitariusság s nem is volt (s ma sincs) kifogása senkinek ily szép dolgok ellen s a Maros-Vásárhelyt 1570. jan. 6-án megnyilt országgyűlésen a teljes vallásszabadság (természetesen beleértve az unitárius vallást is) t. czikkbe is igtattatott. És ugy látszik, hogy ezzel az okos unitáriusok meg is voltak elégedve. Nem tartották szükségesnek a további újításokat, sőt a további vitákat és fenyegetéseket károsnak tekintették az ifjú, még erős gyökereket nem vert egyházra nézve. Dávid Ferencz azonban valószínűleg másként gondolkozott, mert ő a polémiákat tovább folytatta s valamint rendre ment a protestáns tanokon egész az unitariusságig — megállapodni itt sem tudott. Pedig a politikai légkör