Századok – 1880

Értekezések - TORMA KÁROLY: Budapest története I. köt. Írta Salamon Ferencz - 418

TÖRTÉNETI IRODALOM. 421 ség Olasz-, a Duna iránya Görögország s a Duna felső folyása Nyugat-Európa felé mutatta ki az ókor embereinek a leggyakorlatibb útirányokat. A hajdankor eme három művelt világtája felé elágazó útak a barbár kelet és észak felől Buda táján találkoztak. A természet által kimutatott nagy közlekedési vonalak e találkozása kapcsolatban a helyi előnyökkel érthetővé teszi nagyobb helységnek — nevezzük városnak — már az ókorban e helyen, a kereskedelmi ûtak e bogpontján való keletkezését. A helység fekvésének ez előnyét a Duna nem ugyan annyira mint a közlekedést könnyítő víziút, hanem inkább mint a szárazi közlekedés hathatós gátja csak tetézte. »Nemzetek és városok eredetének vizsgálatánál a geologok eljárását vagyunk kénytelenek követni abban is, hogy ámbár minden egyes tájat külön, részletesen kell vizsgálni, de csak úgy lesz vizsgálatunk valóban érthetővé, ha kapcsolatba hozzuk más tájak rokon tüneményeivel. Különösen egy várost soha sem lehet elszigetelni egy egész országtól és egész nemzettől s a múltban egész egy civilisatiótól« írja Salamon, s e tételből kiindulva vizsgálatai tárgyává teszi a hazánkat egykor lakott néptörzseket. Érdekes vizsgálatai alapján elmondja, hogy a rómaiak uralma előtt hazánk területének jó nagy részét főleg kelta népfaj lakta, boiok, araviscok, kercuniatok, scordiscok, breucok stb. A föld gyűjtő néven Pannoniának neveztetett, a pannon nevet azonban csak geographiai s nem ethnographiai értelemben kell venni. Nevezetesen a főváros környékét araviscok tárták megszállva a budai hegyektől le a Dráváig s nyugat felé a Balatonig. Emlékeik — bronz és keramikus tárgyak —- imitt-amott napvilágra kerülnek, legkevésbbé azonban a mai városok területén, hol az újabb építések megsemmisítették azt a mi volt, Nem is annyira a régiségleletek, hanem a római irodalom és felíratok útján fenmaradt hely-, nép- és személynevek vizsgálata, tehát a nyelvészet az, a mi kezünkbe adja a kulcsot, e nevek segedelmével bepillantanunk hazánk s nevezetesen a főváros vidéke őskorába, mert a nyelvészet fenmaradt szavakból mondja meg az elenyészett nemzetek mivoltát, rokonságát és civilisatióját. Danuvius (a Duna), Arrabona (Győr), Brigetio (Szőny), Savaria (Szombathely), Scarbantia (Soprony), Mursa (Eszék), Singidunum (Belgrád), Cornacum (Vukovár) s még annyi más helynév nem római, hanem kelta nevek, melyeket a római települők némileg módosítva megtartottak. Ö-Buda Aquincum nevét szószármaztatás alapján szintén keltának s Akink-ból eredettnek tartja, a mi vízdús vagy vízszegényt jelent ; a név Buda tájára egyformán alkalmazható tekintve a vidék patakokban való szegénységét s viszont a Duna vizének bőségét. Századok. 1880. V. füzet. 28