Századok – 1879
Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Martinovics és társainak összeesküvése. - IV.31
fRA.knói VILMOSTÓL. 65 csakugyan oda ígérkezett. De Martinovics azon estvét előző déli órában befogattatott.«1 ) Ezalatt a féktelen szenvedélyei által vezetett Laczkovics, ki csak bosszúvágyát akarná kitölteni, és a lelkét elfoglaló tetterőnek keres tért : miként előbb, most is, a legellentétesebb szélsőségek között hányattatik. Majd a nemzetet szidalmazza, majd pedig a király ellen dühöng. Egyszer a francziák diadalai fölött ujong ; másszor ég a vágytól, hogy ellenök harczolva kitüntethesse vitézségét. Ugyanis az 1794-ik év elején újabb kísérletet tett, hogy az udvar bocsánatát és kegyeit megnyerje. Tizennégy ívre terjedő igazoló iratot küldött a királynak, az elbocsátott magyar tisztek ügyében. Ugyanakkor gróf Colloredo miniszternek tervet mutatott be az iránt, mikép lehetne Magyarországban, a francziák ellen, jelentékeny önkény tes hadtestet szervezni; mihez közreműködését ajánlotta föl. A magyar cancellária és a hadi tanács márczius havában tárgyalták ajánlatát, de elvetették. Ennek daczára, néhány hónappal utóbb, egy újabb tervvel fordúlt az udvarhoz. Több barátjával közölte azt, szoros titoktartásra kötelezve őket. »Mert — úgy mond — lia a Cancellária megtudgya, azonnal megrontja; és ha véghez megy, az öcsém és mink boldogúlunk, a Cancellaria, papok és többi ellenségeink pedig megszégyenednek, és örökös gyalázatba temettetnek.« 2) Azonban nem igen bízott a sikerben. Már előre fenyegetődzött, hogy »ha ez nem succedál, azután fog minden vármegyére írni, mindnyájok nevében menydörgő írást beadni.« És ugyanezen levele tele volt örvendetes újságokkal, hogy a franczia győzedelmeskedik. 3 ) Hogy Laczkovics ekképen minden fűszálhoz kapaszkodott, egy időben az udvart elárasztotta projectumaival, és Martinovics összeesküvésében tevékeny részt vett : magyarázatát, némileg 1) Kisfaludy Sándor hátrahagyott munkái. Pest, 1871. IV. 20. 1. 2) Laezkoviesnak, 1794. február 2., 28. és julius 17-én Szily Ádám torontál-megyei föpénztárnokhoz intézett levelei az országos levéltárban. 8) Laezkoviesnak Szilyhez intézett ezen utolsó, julius végén írt levelét, csak Szily Ádám kivonatából ismerjük. Századok. 1879. I. Füzet. 5