Századok – 1879

Állandó rovatok - Vegyes közlések - V.

450 tákcza. kozó buvárlatait íiz Orsz. Levéltárban ; saját állítása szerint a román történetet a magyar források legalaposabb ismerete nélkül megírni nem lehet. — Történeti irodalom. Az április havi bécsi ünnepélyekkel kap­csolatban egész kis irodalom képződött. Nem is kell említenünk, hogy nagyobb részük ephemer becsű, mely az ünnepély után még a fölemlí­tést sem érdemli meg. De jelent meg azonban egy: »Die Kaiseraus dem Hause Habsburg-Lothringen, mit ihren Bildnissen« czímü, Paccech­rel Rudolftól, mely I. Rudolftól kezdve a jelenleg uralkodó királyig 23 igen szép arczképct és pedig történeti hűségű arczképet tartalmaz, az illető uralkodó kormányzatát is jellemezvén. Előadja a political tör­ténetet, a belállapotok at, a hadügy fejlődését s az uralkodók jellemét. Magyar szempontból érdekesnek tartjuk, hogy szerző fölemlíti, hogy II. Rákóczi Ferencz : Párisból Bercsényihez intézett magyar levelei a Czer­nineh ncuhausi levéltárában őriztetnek. A szépen kiállított mű Bécsben Holder Alfréd könyvkereskedésében kapható. — Nagy-Szombat városában a mult hónapban hazafias és törté­neti jelentőségű iinnep tartatott. A pozsonyi Toldy-kör ugyanis emlék­táblát készített azon házra, melyben Nagy-Lajos király meghalt, s mely az úgynevezett Sarkant) ú-utezában áll. A ház egyemeletes s négy- 1 szög alakú, meglehetős tágas udvarral bír. Az ünnepélyes leleplezésre maga a Toldy-kör is megjelent s szíves vendégszeretettel fogadtatott. Thaly Kálmán ez alkalommal köztetszéssel fogadott felolvasást tartott a n.-szombati harczról. i — A Felsö-Magyarorszagi Múzeum-Egylet april hó 14-én tar­totta meg évi nagygyűlését. A díszes közönség látogatta gyűlés napi­rendjének első tárgya dr. Stó'hr Antal titkárnak évi jelentése vala, mely­ből az egylet fokozatos haladásának örvendetes képét értettük. Dr. Thallóczy Lajos az orsz. Levéltárban találtató 1427. abaúj-vármegyei adólajstrom alapján e vármegye közgazdasági helyzetét vázolta. Ez ér­tekezés a Múzeum-Egyesület Evkönyvében fog megjelenni. MárUmffy Márton egy készülő félben levő munkájából mutatott be részleteket. El­nökké az egylet egyhangúlag Schuszter Konstantin kassai püspököt, a hazai culturmozgalmak tevékeny pártolóját választá ; a tisztikar s a vá­lasztmány majdnem változatlanúl újra megválasztatott. Tiszteletbeli ta­gok : Rómer Flóris, Fraknói Vilmos, Zichy Jenő gróf és Thallóczy Lajos. — A hazai történetírás iránti érdeklődésnek örvendetes jelét

Next

/
Thumbnails
Contents