Századok – 1878

Dr. ORTVAY TIVADAR: Pesty a szörényi Bánság tört. - III. 841

TÖRTÉNETI IRODALOM. 843 epocha nálunk épenséggel irányadónak biz onyúl történeti culturelemeink elrendezkedésében. Már Thierry jegyzi meg, hogy Belgrád ugyanazon területen fekszik, a hol Singidunum állott, Zimony Taurunum helyén áll szemben Singidunummal ; Szendrő a Tessava torkolatánál szintén római telep felett emelkedik, a régi Bononiát ma Viddin, Durostorumot Silistria, Pristát Rustsuk, Nicopolist Nikápoly képviseli. De számtalan egyéb adattal is feltüntethető, hogy a középkor legvirágzóbb községei rendszerint római alapon szilárdultak meg. Pesty, mintha e nagy vezérigazságot ignorálni akarná, gondosan került mindent, ami a honfoglalás korát megelőzte, pedig az a terület, melyen ő mozog, a duuabalparti római cultura classicus terrenumáúl tekinthető. Ezt basítá hosszában a római via strata, itt olvadt be ennek éjszak-nyugati ágába a római hadút azon másik ága, mely a Dunától Délmagyarországon át éjszakkeli iránynak haladt, hogy aztán egyesülten Erdélybe folytassa menetét. De e területen állott a dácziai románság egyik legjelentékenyebb telepe, a Bisztra-torkolatnál levő municipium : Tibiscum. És a mebadiai fürdők, tudjuk, mily keresettek voltak már Traján korszakában. Igaz, Pesty e múlasztását némely körülmények mentegetik. A római letelepedésre még nem bírunk oly kimerítő monographiákkal, hogy a római gyarmatügyről teljesen megbízható képet alkothatnánk magunknak. Roppant előmunkálatok szükségeltetnek még arra, hogy e vidék római physiognomiája teljes valójában előttünk feltüntetve legyen. Azt teljesen értjük, hogy Pesty oly széleskörű forrás- és topographiai tanulmányokra nem fordíthatta idejét, minőket a római nyomok felkeresése igényel. O e vidék magyarkori történetét tette nyomozása és vizsgálata tárgyául s kétségkívül elmaradt volna tulajdonképeni czéljától, lia beható archaeologiai kutatásokra aclta volna magát, de hiszen ezt nem is kifogásoljuk benne. Itt csakis azt akartam szóba hozni, hogy az elénk állított nagy tableaunak nincs meg az a históriai háttere, melybe culturviszonyainknak nem egy gyökérszála van benőve. Mommsen, Marquardt, Ascbbach művei eléggé megbízható kalauzokúi szolgálhattak volna. Kiindulási pontját szerzőnknek az Anonymus képezi. Az a vita, mely e krónikás személyisége körül támadt, most mindinkább vészit azon másik vita előtt, mely annak hitelességére vonatkozik. Eoessler akkora csorbákat ejtett névtelenünk hitelességén, hogy az már elveszettnek lenni látszik. Oly jelesek, mint Hunfalvy Pál és Salamon hatalmasan kezdik aláásni azt az oszlopot, melyet a krónikás authenticitásának Cornides, Endlicher, Bartal, Toldy és főleg Szabó Károly állított. Pestynek ép oly kevéssé lehetett ugyan feladata e kérdés nyomozásába bo-