Századok – 1878
KÁROLYI ÁRPÁD: Adalék a n.-váradi béke s az 1536-1538. évek történetéhez - III. 791
804 ADALÉK A NAGYVÁRADI BÉKE TÖRTÉNETÉHEZ liasonló értelemben oda nyilatkozott: kogy a mi a török elleni segélyt illeti, jól tudja ő, kogy a töröktől való félelem és veszély nyiig és baj Németországra s azt elhárítani a rendeknek főkötelességük, kész erre ő is a maga ereje szerint : azonban azt hiszi egyrészt (a mint a tudósítások Magyarországból s Yelenczéből szólnak), kogy a török most inkább Olaszországot tűzte ki támadása czéljáúl ; más részt, kogy ily fontos, az egész birodalmat érdeklő ügyben nem úgy kell eljárni, mint Ferdinánd teszi, a ki t. i. a rendeket külön-külön szólítja föl, vagy pl., mint most, egyszerű particularis kerületi gyűlésen akarja a dolgot tárgy altatni : hanem igenis szükség egy átalános birodalmi gyűlés tartása, a hol a dolgot meg lehessen beszélni s az egész nemzet érdekében katározatot hozni1). — Az augusztus 1-jére Wormsban tartott kerületi gyűlésen a rendek megbízottjai Ferdinánd küldötteinek igen lánykán és röviden a föntebbi értelemben feleltek3 ) s maga az »abschied« szintén csak a birodalmi gyűlést sürgeti, egyedül annyit rendelvén el, hogy a rendek a török netáni támadása ellen készen legyen3). « Az eddigi kerületi gyűléseken — mint tudjuk — mindig a protestáns vagy legalább ez új felekezetkez kajló rendek szava volt a túlnyomó, annyira, kogy a többi elenyészőleg csekély száma mellett szóba sem jöhetett. Mit várhatott azonban a régi hithez hiven megmaradottaktól a római király ? mutatja a Szt.György paizsáról nevezett szövetség, mely nem hogy segélyt vitt volna Ferdinándnak, de megfordítva, épen ez időtájban másodszor kereste föl őt, segedelmet s tanácsot sürgetvén, mi tévő legyen, mert tagjai az uj vallás követőitől mindenféle zaklatást kénytelenek szenvedni4). — Átalában Ferdinánd egész esztendei 1) Copei des hern landgrauen schreibens an herren administratorn zu Wormbs etc. auch herrn Johannsen beide pfaltz grauen ausgangen. 1537. jul. 25. Egyk. másolat. R. A. 2) 1537. aug. 1. egykorú példány. Ii. A. 3) Az abschied aug. 9-kéről (egy másolat 10-kéröl). R. A. 4) » wier in viel weg von iinsern nachpawrn der newen sect beschwärt vnd vnleidlicher weysz angesucht werden.« Prelaten, grauen herrn vnd von adel der gesellschaft Sant Jorgen schillt. 1537. jul. 14. R. A.