Századok – 1878

Állandó rovatok - M. tud. Akadémia - III.

TÁRCZA. 299 lútkört nyitottak előttük s a régiség- és műveltségtörténet ama magaslatára emelték őket, melynek a diplomatia kiinduló pontját kell képeznie. Az emberiség elassicus történetének s életének nagy példái, mintegy választ szolgáltathattak nekik koruk története rejtélyes sphinx-feladatainak megoldására. A régiséggel foglalkozás, a classicus mondat szerint antiqua seribendo, antiquior fit animus, edzette a nagy antik példákon szellemöket. S a rég bizantinussá vált diplomatia körében ilyen alakok, mint valódi rómaiak tűnhettek fel. Prokesch-Osten is az államférfiak e fajából való volt. Nem az iskola, nem a születés, de az élet és tudomány vitte őt egyszerre e térre a nélkül, hogy külön készült volna rá ; vagy hogy csak észrevette volna is magát rajta, mígnem közepén állott. Nem ő kereste a pályát, de a pálya követelte öt. Az osztrák diplomatiában ilyesmi akkor ritkább eset volt, mint bárhol másutt. A diplomatiának itt a mily bizonytalan iskolája, oly erős hagyományai voltak. A Talleyrand gúnyos ajkain gyanúsan hangzó mondat, hogy a diplomatia legjobb iskolája a theologia (rien ne prépare mieux a la diplomatie, que la theologie), a mily kétségtelenül igazolta magát a középkorban, annyira kiment volt a divatból. Csak a múltkor vázoltam önök előtt egy emlékbeszéd-közben, a középkor ama természetes institutióját, mely szerint az egyháziak és szerzetesek, mint született diplomaták járhattak az országok közt, mindenütt saját családukba s otthonukba jutva társházaik körében. A tudománynak és műveltségnek akkor legmagasabb fokdn állva, valamint annak közös nyelvét beszélték, úgy az emberiség nagy vallás-erkölcsi igazságait tanítva és hirdetve, az emberi vad erőszak túlereje s barbársága elleni theologiájuk és diplomatiájuk ezélja alapjában közös volt. A diplomatia c feladata azonban mostanig sem lévén megoldva, úgy véljük, hogy az máig sem múlta idejét. A renaissance is csak a szónok ékesebb tógájába öltöztette ezt, s az irodalom és művelődés fénysugarával övezte a Cesarini Julianok és Piccolomini Aeneas Sylviusok bibornok-diplomatái nemes sorát. Csak a hitszakadással szakad meg egészen a diplomatia e régi iskolája és hagyománya. Ekkor kezdődik ismét a hatalmasok amaz erőszakos, s a gyengék ama cselszövényes diplomatiája, melyet oly sokáig magával a diplomatiával egyértelműnek tartott a világ, midőn azt legföljebb a szerencse szellemes cseljátékának vélte. Nom mintha azelőtt is nem gyakorolták volna már; de valódi rendszerré csak akkor nőtte ki magát. Mint a Mazarinra fogott adoma szól, hogy a bibornok a diplomatiai szolgálatra ajánlkozótól csak azt tudakozá, van-e szerencséje és nyertes-e a játékban ? Ugy a diplomaták hasonlók lettek Róma fetiálisaihoz, kik a hányszor a hatalomnak jó kilátásai voltak a hódításra, azonnal még a madarak röptéből is ürügyet vettek szövetséges népeik elnyomására. A sok apró fejedelem, ha kilátása volt függetlenné lehetni a nagyobb birodalomtól, mindjárt felhasználta a vallásszakadás és vallásszabadság ürü-