Századok – 1878

H. L.: Márki Sándor: Sarkad története ism. 290

290 TÖRTÉNETI IRODALOM. többeket felemlít, ezek között a fegyverkováesolást is, melyhez tartozott bizonyosan a szerző által mellőzött nyílgyártás, mely hihetően nagyban űzetett azon időben, midőn még a magyar sereg legfélemletesebb fegyvere a nyíl volt, de a melyből egy-egy nagyobb hadjárathoz több millió vala szükséges, kiemeli szerző az iparágak között a terjedelmes halászat s vizeni szállításhoz szükséges kisebb és nagyobb hajók építését is. A munka végihez 114 lapra terjedő okmánytár van csa­tolva 76 db okmánynyal, melyből 22 kivonatilag, 54 pedig, eddig legnagyobb részben kiadatlan egész szövegében, Szeged város levéltárából közöltetik, s e város történelmére igen nagy becsű, de a hazai történelem egyes részletei felvilágosítására is kiváló érdekkel bír ; azonban a korszaki eszményekhez aligha czélsze­rűbb nem lett volna az 1711-ki nagy oklevelet évenként szét­szedve a korszaki helyekre beilleszteni. Atalában szerző e fáradkatlan szorgalom, búvárkodás, szakismeret és szigorú bírálattal írt munkája által a hazai rao­nographia előmozdítására kitűnő szolgálatot tett, s a következő kötet megjelenését érdekkel várhatjuk. GYÁRFÁS ISTVÁN. II. Sarkad története. Irta Márki Sándor. Budapest, kiadja Kólcai Lajos. 187 7. Szép tehetségű fiatal történetbúvárunknak, Márki Sándor­nak, két munkája fekszik előttünk. Egyik : »Az oroszok hazánk történetében. Nagy-Yárad, 1878.« Másik: »Sarkad története.« Amaz ismertetve volt a »Pesti JNaplo«-ban; enieunek rövid iomei tetését adjuk itt. Örömmel tapasztaljuk azt, hogy vármegyéink és városaink monographiáinak száma évről évre mindinkább szaporodik. Csak is úgy lehet majd idővel hazánk kimerítő történelmét, különösen ennek közmívelődési ágát megírni, ka az egyes vármegyék és váro­sok történelme minden oldalról kellően megvilágítva lesz. Üdvözöl­jük e téren a fiatal, szorgalmas szerzőt is, ki saját szavai szerint : »nem akart írni néprajzot, sem szoros értelemben vett történe­tet, dicsbeszédet pedig semmiesetre sem ; csak néhány töredékes

Next

/
Thumbnails
Contents