Századok – 1878
KÁROLYI ÁRPÁD: Tököly Sebestyén megszerzi Késmárkot - II. 169
KÁROLYI ÁRPÁDTÓL. 181 Nem tudni, őszintén cselekedett-e Ruber, a főberczeg intésére hallgatva ; vagy roszakaratból tette az egyezkedés érvényét a császár helybenhagyásától függővé ? Csak annyi bizonyos, hogy most midőn Sebestyén úr szenvedett sérelmeit orvosolva látta épen onnan jött tiltakozás az ellen, a honnan legkevésbé várta. Egy márcz. 21-diki királyi határozat szerint: ő fölsége az ügyben a szükséges informatiókat megszerezvén s az ügyet éretten megfontolván, az egyességnek semmikép helyt nem adhat ; hanem azt parancsolja, hogy Ruber a várat s a várost kezénél tartsa meg, a zálogösszeget Tökölynek fizesse vissza ; Tököly pedig, ha mi keresni valója van, keresse azt a törvény útján. Hiába könyörgött újra Tököly, hiába hozta föl, hogy most már maga Ruber is közbenjáróid ajánlkozik, hiábau hangsúlyozta hogy ő se nem hazaáruló, sem nem hűtelen ő fölsége irányában hogy jogaiban törvényes védelmet ne érdemelne királyától.2) Miután az egri püspök határozottan helyeselte a resolutiót s azt tanácslá, hogy a folyamodvány Y£L SíZ £1 válasz adandó, miszerint ez ügyben nem Tököly hűsége s érdemei esnek latolgatás alá, hanem a főtekintet a közjóra van : Tökölyt elutasíták s az egyességet Ruberrel a császár parancsából meg kelle másként kötni. A késmárki javak a savnikiakkal 58,000 frtban maradtak Tökölynél, a vár és város Ruber kezén. 1583. Szt.-György napra Ruber fizetni tartozik, s ha nem képes, maradjon a javak birtoka mindaddig Tökölynél, míg ki nem elégíttetik, 25,000 frt bírság alatt.3) Sebestyén úrnak fájt a szíve igen nagyon a várra ; neki úri lak kellett volna s azért megpróbálta még egyszer Vöröskőt. »Megnyugodtam fölséged határozatában — mondja a folyamodás — mert látom, hogy fölséged Késmárkot végház gyanánt tekinti, s megegyeztem Ruber urammal, jogomat ráruházván s nem gondolván azzal, hogy kilenczezer forintot vesztek s családommal mintegy száműzetem. De épen a miatt, hogy nőm az ország *,) »Maiestas sua... kabitis super negotio isto informationibus necossa riis ae re mature deliberata, huiusmodi oblationi certis ex eausis Maiestatis suae animum moventibus, locum minime dandum censeat.« Ered. bécsi lt. 2) Tököly folyamodványa kelet nélkül »Num quid ego sum proditor patriae aut Maiestatis Yestraeiufidelis,quodnouMaiestate Vestra legitimam inmeisiuribusmerear(etiamadversariomeo consentiente) tuitionem?« U. o. 8) Genersich I. 273.