Századok – 1878

PETELEI ISTVÁN: A maros-vásárhelyi czéhek házi szokásairól 94

KÜLÖNFÉLÉK. 99 Azonban mindazon szabályok elésorolása, melyek a m.-vásárhelyi cze'hek írásai között az erkölcsök s házi szokások finomítására vannak irányozva, túllépne azon tért, a melyet e helyen igénybe vehetek. Mindazonáltal ! Magyar testületekről lévén szó, nem zárhatom be ismertetésemet a nélkül hogy az asztaltartás szokásairól meg ne em­lékezzem, annál is inkább, mert mai napság is a civilisatio egyik ismér­vének tekintik a főzés és evésben mutatkozó finomabb szokásait vala­mely nemzetnek. A czéhek leleményesek voltak azon alkalmak megkeresésében melyekben tractamenteket lehetett rendeztetni. — A megválasztott czéh­mesternek a dékánynak, a kibucsuzó atyamesternek, a czéhbe álló le­génynek (köszönő poharat és mesterasztalt) a müszokásokat hallgató legény társaságnak mind terített asztallal kellett szolgálni —- mely asztalnak saját törvényei voltak, — nem is említve, hogy a büntetések legnagyobb részét borban szedték be, (mely 1 — 10 veder között válta­kozik) s e bort nem gyűjtötték hordókba megtartás végett. 1) A gazda mester, kit minden 3 évben választanak (a mely tisztség egy fokozat arra, hogy valaki az öreg mesterek privilegizált csoportjába juthasson) intézője emez asztaltartásoknak. — Kötelessége az asztal terítésre, a kések és villák tisztán tartására felügyelni. De kötelessége egyszersmind saját becses kezeit is tisztán tartani s felügyelni arra, hogy az asztalnál ülők megmosakodtak e illendőképen ? — Azután kijelöli mindenkinek a helyét s jelt ad ennek elfoglalására. Most a decány »megtiltja az asztalt.« Figyelmezteti a tagokat az illendő viselkedésre s mértékletességre. Idegen nyelven senki ne beszéljen, illetlen szavakat ne mondjon , bort ne ontson stb. 2) Most hozzák az étkeket. A gazda megvizsgálja ott van e a lud, malacz, tyúk egészen; zúzza, mája, lába, szárnya, s ha nincs, feljelenti a mestereknek. — Ha az étel rendben van: neki fog a feldaraboláshoz »senki a keze alá ne szóljon, sem tyúk, J) Az asztaltartásra vonatkozó határozatokat nagy részben a kötélverő czéh leveles ládájából veszem. Itt a legbővebb. Érdekesség tekintetében azonban a csiszárok idevonatkozó szabályai mitsem enged­nek, sőt az alább idézendő étlap innen iratik ki. 2) Mint azt fennebb már szószerint idéztem. IIa az asztal nincs megtiltva, s valamely rendetlenség történik, az esendő büntetéspénz vagy bor a decányra rovatik ki. 7*

Next

/
Thumbnails
Contents