Századok – 1877
Állandó rovatok - Történelmi könyvtár - 896
84 társulatunk köszönetét és háláját azon eléggé nem méltányolható szolgálatért, melyet a grófi család társulatunknak s így a magyar történelemnek tett.« IT. A köpcsényi bizottságnak e tartalmas jelentése utániássuk a nagyszombati bizottság búvárkodásainak eredményét. E bizottságnak tagjai voltak: Chernél Kálmán elnök, Baltzár Ágost, Garn auf György, Rajner Gyula, Szalay József, Thallóczy Lajos, (utóbb Thaly Kálmán, Haan Lajos) és Csontosi János előadó; s feladata volt a Szent-György, Bazin, Modor és Nagy-Szombat sz. kir. városok területén létező levéltárak átkutatása. A bizottság tagjai azonban aug. 23-án és 24-kén a pozsonyi könyv- és levéltárakban működtek s tanülmányaik szerint kutattak, így Chernél Kőszeg városa történetéhez — Szalay József, Illésházy István élet- és korrajzához — valamint Budapest monográfiájához, Thallóczy »Lucrum camerae« czímű művéhez s a Szentgyörgyi és Bazíni grófok történetéhez kerestek bővebb adatokat — míg Csontosi a ferencziek könyvtárát búvárolta, melyről a jelentés úgy szólt, hogy XIV. és XV. századi, codexekkel bír. A könyvtárban, mely egy nagyobb földszinti teremben van elhelyezve s rendszeres catalogussal van ellátva, Elek Tivadar atya volt, ki maga is, valamint a zárda főtisztelendő főnöke az egész gyűlés alatt a legnagyobb készséggel mutogatták remek egyházukat,, szép könyvtárukat s nagy műbecscsel bíró clenodiumaikat. A könyvtár 5—6 ezer kötetből, s nagyobb része theologiai bölcseleti és történeti munkákból, áll ; különösen gazdag incunabulumokban és XVI-ik századi fényes kiadásokban, sőt XVI. és XVII. századi magyar munkák sem hiányoznak. A könyvtári helyiség végén van Albacli Szaniszló könytára, a hírneves szónok aranyos keretű arczképével. A XIV. és XV. századi codexek száma 25, melyeket Csontosi János, — Elek Tivadar és Beskó Dániel atyák, s egy papnövendék segítségével két nap alatt szakszerűen leírt a »Magyar Könyvszemle« számára. Nagyobbára szentírás magyarázatok,