Századok – 1877

CZOBOR BÉLA: Magyarország középkori várai - II. 704

724 MAGYARORSZÁG KÖZÉPKORI VÁRAI Ha középkori váraink nagyobb része okmányra támaszkodó adatokkal dicsekedhetnék, nem nagy fáradságba kerülne ezúttal is keletkezési év szerint egybefoglaltan fölsorolni őket. Azonban hazai történetünk kútfő-készlete még nincs teljesen napfényre hozva. Különösen nincsenek az általunk épen fölvett korszak (XI. —XY század) okmányai mind közzé téve. A vas szorgalmú Fe­jér György Codex diplomaticusa, T h e i n e r Ágoston Mo­­numentái, a m. tud. Akadémia enémü kiadványai, Róme r-R á t h Győri tört. füzetei stb. mellett hézagot pótlók a K n a u z-féle Monumenták, melyekből még csak az első kötet látott napvilá­got. Nézetünk szerént majd csak a püspöki, káptalani, városi és különösen a családi levéltárak rejtekeiből közhasználatúvá tett kincsek alapján, mely áldásos működést történel­mi társulatunk is már évek óta szerencsével folytat, lehet majd a legrégibb váraknak biztos documentation nyugvó jegy­zékét összeállítani. Ezúttal csakis egyes példákra szorítkoz­hatunk. A visegrádi alsóvár kétség kívül hazánk legrégibb várai közé tartozik. Okmányilag bizonyított keletkeztére már fönebb (7. lap) utaltunk. IY. Orbán pápa, IY. Béla nejéhez Mária királynéhoz 1263. évi deczember 21-én kelt okmányában a férje által neki adományozott Visegrád várának birtokában megerősíti, átírván IV. Béla 1259. évben kelt adomány-levelének teljes szövegét, mely a hazai várépítészet-történetére nézve igen fontosnak látszik. Kitűnik éhből, hogy IY. Béla a t a t á r pusz­ii t á s u t á n az ország helyreállítása végett, védelmi czélra alkalmas helyeken várakat emeltetett és Visegrád vár ár Mária királyné nagy költséggel sajátjából építteté, hova szükség idején az özvegyek, árvák és mások, kik saját menedék­­helylyel nem bírnak, futhassanak és így az ellenség dühe elől ma­gokat védelmezhessék. *) J) T h c i n e r, Vet. Monumenta Hist. Hung. Sacram Illustrantia. I. 252. 1. CCCCLXIX. sz. okmány: „cum post lesionem, quam Regno, nostro intulit crudelitas Tartarorum, nos de ipsius regni reparati­one solliciti et attenti in locis defensioni hominum convenientibus cast­ra construi faceremus, Carissima consors nostra domina Maria

Next

/
Thumbnails
Contents