Századok – 1876
SALAMON FERENCZ: A magyar hadi történethez a vezérek korában - I. 1
2 A MAGYAR HAÜITÖRTÉNETHEZ A VEZÉREK KORÁBAN. helyet, rangot és kitüntetést. De nem jutott tér, idő, vagy inkább nem akadt ember arra, bogy Leo császár hadi tacticáról írt könyve legalább ama nagyon vegyes társaságban új, javított kiadásban jelenhessék meg. Pedig ama könyv alaposabban megfejti a német históriának is egy pár száz évét mint magok azon német klastromi krónikaírók, kiknek egyoldalú és a világi dolgok folyásában többnyire igen vastag tudatlanságot elárúló irataitPertz »Monumentá-i« kegyeletig menő gondossággal új kiadásban közlik. Leo császár müvének azon lapja, hol a német hadszervezetről szól, nemcsak hitelesség, hanem jellemzetesség dolgában fölér több krónikaíró egész munkájával. Mily igazat mondLeo császár a németekről,bizonyítják az események s mindaz, a mit erre nézve más eredeti okmányokból meríthetünk.De ezen »igazság« nem hízelegvén a német nemzeti hiúságnak, Leo császárra nézve »silentium« uralkodik.— Itt is, mint a német históriai irodalom egész homlokvonalán azt tapasztaljuk, hogy szomszédaink tovább mennek a tudomány germanisáldsában, mintsem egészséges volna a tudományra nézve. Mi magyarok jobban megbecsültük Leo császár, sőt fia, Konstantin Porphyrogennéta müveit is. — De valjuk be, meglehet azért, mert a mit írnak, többnyire igen becsületére válik Ar. pád apánknak és az ősi magyarok szervező talentumának. Mert bár a múlt században Kollár, s a jelenben Szabó Károly tüzetesebben ismertették, de tudtommal nem mondta ki senki, a mit ki kell mon dani, s szem előtt tartani,hogy az egész magyar történet régi korára 890-től 1000-ig krónikáink távolról sem oly hitelesek, mint Leo és Konstantin Porphyrogennéta. Nemcsak az az előuyük, hogy egykorú dolgokról írnak, midőn a magyarokat a vezérek korában ismertetik, hanem ezen görög munkákat természetök is minden bármi névvel nevezendő krónikák fölébe helyezi. Mondhatni okmány liitelességűek A görög a középkorban, míg Velencze e téren túl nem tett rajta, az egyedüli diplomata nép volt, azaz olyan, mely állami létének egyik fő gyökérszálát a diplomatiában kereste és találta meg. Életérdeke volt pontosan ismerni az idegen, legalább vele érintkezésbe jöhető nemzeteket. Az objectivitásnak igen nagy mértéke az, mely Leo és Konstantin'müveit föltűnően'megkülönbözteti a középkori krónikáktól, melyek ohjectivitás hiányában ép annyira szenvednek?
