Századok – 1876
DRAKULICS PÁL: Konstantin Mihály török krónikája a XV. századból 416
különfélék. 421 A harmadik alsóbbrangú udvari csapat a lovas ulafadis-ok csapatja, kik, két Ulafadi-basa parancsnoksága alatt 600-an valának. Azután jöttek a szoláktárok, számra nézve 300, a szoluhtársa főnöksége alatt ; ezek kellő alkalomkor, a szultán előtt lovakat vezettek. A legmagasabb rangú'udvari csapat : a Spatiglanok (a. 111. úri gyermekek) ; ezek lovasok s 400-an voltak, főnökük a spatiglarbasa 5 aranyat kapott naponkint, a többiek 2—21/2 aranyat. Ezek a szultán előtt, fegyvereit vitték s minden éjjel 50-en, sőt zavarok esetében 100-an is kivont karddal a szultán belső lakosztálya előtt őrt álltak. Az udvari cselédség 80 ételhordó (csesznegler) és 50 komornyik (Utiszeglandar)-ból állott, az elnök közvetlenül a Csesznegirbasa, az Utóbbiak pedig a kipterbasának voltak alárendelve. Ezekhez járult még 60 lovas puskás, kik a fegyvereket tisztították s javították, s 53 Mehterber, kik a szultán sátorát vitték s felütötték. A szultánnak az udvarnál mindig 1000, teljesen fölszerelt lova volt, melyek közül évről-évre számosakat, felkantározással együtt elajándékozott ; a lovak mellett van 200 lovász, egy Mihterbasa főnöksége alatt. Azután van 100 teve melyek közül 60 a kincsek hordására, s 40 a szultán konyhájának szolgálatára van rendelve. Ezenkívül még a hadseregi zenészek és dobosok szolgálatára is vannak tevék rendelve, valamint 309 a fegyverek hordására. Ezek mellett volt végre még 12 öszvér, kik a szultán ágyát és kézi pénztárát hordták. A szultán minden héten kétszer mutatta magát udvari embereinek, még ha beteg volt is, a midőn mindnyájoknak, kissé távolban állva, jelen kellett lenniök, a ki ilyenkor egyszersmind az idegen követeket is fogadta, s átvette ajándékaikat ; — ezen kívül azonban soha sem hagyta cl lakosztályát, hacsak valami különös esemény nem szükségelte ezt. Most pedig térjünk át a hadsereg szervezetére ; — a mi ezt illeti, úgy a szultánnak, udvari csapatain kívül, két hadserege volt, az anatoli (kisázsiai) s a rumiliai (európai). Az elsőnek főparancsnoka az anatoli-beglerbeg (anatoli úr az urak fölött), alatta van 20 alvezér, 20 ezer gyalogossal, s 50 szubasa 60 ezer lovassal. A rumiliai hadseregnek főparancsnoka az •urumunli-beglerbeg, ki Századok. 28