Századok – 1876

PAULER GYULA: Ipolyi A. „Oláh M. levelezésé”-nek ism. 213

214 KÖN YVI8MERTETÍCS. Egy ily fordúlatot jelez az áramlat is, a középkor végén és az újkor elején, melyet Renaissance-nak szoktunk nevezni. Pápák és fejedelmek, egyházi nagyok és reformátorok, theologusok és bölcselők, katonák és jogászok egyaránt vetekedtek, hogy az ó világot sírjából kiássák, s új ideálokat teremtsenek az európai emberiségnek, azok helyett, melyeket a középkor kezdete óta követett. Mert a Renaissance több volt, mint az ó-kori classicus íróknak fölelevenítése. Róma és Hellas nagy írói, úgy hiszem, a műveltség és ízlés bizonyos fokán mindenütt föl fognak éledni, fognak olvastatni és tetszeni : de nem valószínű, hogy a földgömb bármely civilisatiójánál, melynek elődei nem a görögök és rómaiak voltak, ismétlődhetnék az, mi Európában a Renaissance által történt. Akármint szépítjük is a dolgot : az a pogány, rómaigörög szellemnek föltámadása volt a kereszténység ellen, mely magával ragadta mint önkénytelen eszközöket : Y. Miklóst, X. Leót, Erasmust és Melanchthont, ép úgy mint Loyola Ignácznak éles eszű és sasszemű társaságát. Egy fontos lánczszem volt, talán fontosabb mint a reformatio , ama negatív mozgalomban, mely Comte Ágostnak megjegyzése szerint a középkor vége óta működik, s mindazt, mit a középkor épített, lerombolni törekszik. Ezzel azonban nem akarunk kárhoztató ítéletet mondani. Nem is kell a negatio értelmét a szónak legszorosabb, legkizárólagosabb értelmében venni. A természetben, s így a történetben is, nincs merő negatio. A halálból is élet fakad, és nincs rombolás, mely legalább a talajt új építésre elő ne készítené. De használnunk kell o szót viszonylagos értelmében, lia — mint a természettudományi irány és positiv módszer barátai — az európai társadalom kiindulási pontját a középkor kezdetétől számítjuk, a honnan indúlnak ki nyelveink^ nemzetiségeink, erkölcseink, országaink, társadalmi viszonyain^ — mert csak a vallást és jogunk egy részét hoztuk át az ó világból ; ha, megemlékezvén az axiómáról, hogy a természetben nincsen ugrás, de nincs is megállás, egy ezredéves fejlődést merő kinövésnek, kóros állapotnak, gyomnak nem tekinthetünk, melyet teljesen ignorálni kell, melyről úgy szólhatunk, mint Alceste — lia nem csalódunk : a »Misanthrope«-ban— a középkori építé. szetről : ces monuments odieux des siècles ignorants : mert akkor