Századok – 1876

SZABÓ KÁROLY: Toldy Ferencz emlékezete 178

188 TOI.I)V FERENCZ EMLÉKEZETE s lángoló lelkesedéssel működött mint tanár a tanszékben eszméinek az élő szó hatalmával való terjesztésében. Csak a tér volt itt más előtte ; az eszmény, lelkének az irodalomban vezércsillaga, ugyanaz maradt. 1850-ben neveztetett ki a pesti egyetemnél az aestlietica és általános irodalomtörténet magántanárává , ő, ki a haza akkor egyetlen egy egyetemén a rendes tanári széket oly rég megérdemelte s oly méltón betöltötte volna. Előadásaira seregesen tódultak nemcsak iíjak, hanem az ő ajkairól tudományt, lelki erőt, bátorságot, vigasztalást merítni óhajtó férfiak is. Nekem nem jutott a szerencse, hogy őt a tanszéken hallhattam volna : azért, hogy a hatást, melyet előadásával e korban költött, feltűntethessem, legyen megengedve mélyen tisztelt elnökünk legilletékesb szavait idéznem. »Előadásai a széptan körében forogtak, melynek szabályaira a classicai, a modern s a magyar irodalomból választá a példányokat. Ekkor adta elő az újkori magyar költészet történetét is. Tárgyainak czímeit oly ügyesen tudta megválasztani, hogy az őt őrszemmel kísérő importált tanárok s a zsarnok rendőrség nem is gyanította, mily gyújtó szellem lengi át az előadást, még ha Aristoteles rhetoricájáról, vagy Tacitusról, vagy a Nibelungenről szólott is.« így tanított őmint magántanár mind addig, míg az alkotmányos szabadság hajnalának földerűitévei 1861-ben, a nemzet általános örömére, a magyar nyelv és irodalom rendes tanári székét, — mely nem annyira neki adott díszt, mint tőle kapta fényét, — elnyerhette, s így rég szerzett érdemeinek elismertetését az állam részéről tapasztalhatta. Ezen tanszékben, az ő legilletékesebb helyén, lett ő a pesti m. k. egyetemnek egyik kiváló dísze ; itt hatott ő lelkes előadásával mind haláláig, kartársainak hizodalmától,szeretetétől, az ifjúság ragaszkodásától, őszinte tiszteletétől környezve. Toldyról mint magán emberről ez alkalommal megemlékezni csak annyiban tartom föladatomnak, a mennyiben ő mint magán ember is kiszámíthatatlan hatást gyakorolt az ifjabb irói nemzedék szellemének irányzására, fejlesztésére, és ez által irodalmunk jövendőjének megszilárdítására. Nem ismertem embert, a ki oly valódi lelki örömmel, oly határtalan szívességgel támogatta volna a hozzá utasításért, tanácsért, szellemi segélyért folyamodó fiatal embert, mihelyt benne az irói tehetség jeleit fölis-