Századok – 1876

DEÁK FARKAS: Hadadi Wesselényi Ferencz gyilkossági vád alatt 97

DEÁK KARKASTÓI,. 101 volt Wesselényi szolgái és cselédei közt s egy napon észrevette, hogy Wesselényi, Permay Miklós úr szolgáját, Horváth Györgyöt elkűldötte, kérné meg Horváth Jánost, hogy jönne hozzá s ebédre legyen jelen a kastélyban. Megérkezvén Horváth János, Wesse­lényi úr ismét kérte, hogy nála szolgálna ; Horváth ekkor sem lakarván beléegyezni, a mint az ebédnek vége volt s az asztaltól mindnyájan fölkeltek Wesselényi úr Horváth Jánoshoz így szó­ott: Ha nem féltenéd a bőrödet, megvívnál Török Mátyással (így ) az én lovászommal ! (A mely törököt azután özvegy Széchyné a Horváth János nyomorúlt meggyilkolásáért Lipcse várában kivé­geztetett. Azt a gyilkosságot pedig a török Wesselényi uram akaratából és parancsára vitte véghez). Horváth János pedig Wesselényi úr ezen szavai által mint­egy izgatva felelte : Miért ne tenné, megteszi szívesen ? És azon­nal kiment a palotából, levetette dolmányát s az ajtóban a buzo­gány hordozótúl kardját elragadta, ugyanakkor ott Wesselényi úr kezében is egy meztelen kard volt, s a viaskodók közt középre állván hozzájok kiáltott : kezdjétek már ! Mindjárt a kölcsönösön adott csattogó és halálos csapások után, midőn Horváth János észrevette, hogy a törökhöz könnyen nem férhet s meg nem sebez­heti, sőt hogy a kard a töröknek selyemből készült veres mellé­nyét, melyet Wesselényi adott volt neki, megvágni is alig képes, kardját megvillogtatva a főnek egy fedetlen részét megsebezte és sebet ejtett a kezén is. Ezt midőn látta Wesselényi Ferencz mind­járt kiáltott Horváthnak : ne vágd tovább (noli secare amplius) mert látom, hogy derék katona vagy (nam video quod sis miles strenuus). És Horváth János kardját mindjárt a föld felé fordí­totta vagyis a földre dobta, és Wesselényi úr ugyanazt a kardot a földrűl fölvette és az ablak rostélyára dobta, hol befúródva meg­állott. Ekkor érkezett a kastélyba Záborszky János, Mihály és György nevű öcscseivel ép azon pillanatban, midőn a viaskodás megszűnt. És még mind Horváth János, mind Wesselényi úr, mind a török a viadal helyén állottak. És Záborszky János oda indúlt feléjük ahol álltak meztelen kardokkal — Wesselényi úr látva, hogy közeledik rá, kiáltott : Mit akarsz Záborszky János ? Mire ő felelte : azt akarom nagyságos uram, hogy a mint nagyságod ezt a Mátyás nevü törököt liárom nap előtt be akarta mutatni —

Next

/
Thumbnails
Contents