Századok – 1876

DEÁK FARKAS: Hadadi Wesselényi Ferencz gyilkossági vád alatt 97

102 WESSELÉNYI FERENCZ VÁD ALATT. most kísértsem meg vele a viadalt, most1 elfogadnám s óhajtanám. De ezen kérésre AVesselényi úr ismét így felelt : Nem tiulod-e te azt Záborszky János, hogy szolgám vagy és most meztelen karddal úgy jösz ide mintha torkomat akarnád metszeni ? Mire Záborszky hozzá tette : Nem tehetek róla ngos uram, de arra a törökre a ki ngod mellett áll, boszszankodva távozom. Wesselényi ezt hallva, a töröktől elvette a kardot és azt mindjárt Záborszky János ellen fordította. Két kard volt ekkor Wesselé­nyi úr kezeiben, mindazáltal nem tudta Záborszkyt megsebesíteni • — Záborszky pedig vissza vonúlt Wesselényi elől. így Wesselé­nyi haragba jővén egyik kardot a töröknek adta, mondván : így forgasd a kardot ! és most van időd (nunc enim babes tempus) le­vágni Horváth Jánost. Horváth János pedig, életveszedelemben lévén, mert kezében semmiféle fegyver nem volt, meghátrált, de a kapunál valami ok miatt elesett és földre bukott. Mátyás, a török ezt látva, kardjával csapdosta, sebzette és addig vágta,a míg kedve tartotta (usque ad placitum suum secasset). Ezen idő alatt Bárdy Pál, Bárdy György fia, nemes ifjú. oda érkezett s könyörgött AVesselényi úr előtt : ne engedné hogy a felbőszült török Hor­váth Jánoson kegyetlenkedjék s őt megölje, hisz már eléggé oda van ! De AVesselényi úr Bárdy Pál kérésére és könyörgésére így felelt : Mit parancsolgatsz te nekem ezekben ? És erre ugyanannak a Bárdy Pálnak, nevezett AVesselényi Ferenez úr saját kezével úgy vágta fejéhez a kardot s oly haláloson megsebesítette, hogy a seb egy tenyérnyi széles volt. Az így megsebesűlteket kastélyába vi­tette és seborvost parancsolt melléjök, u. m. Borbély Ferenczet. Hozzájok menvén AVesselényi Ferenez, mondotta Horváthnak, hogy neki megengedne és megbocsátna. De Horváth elküldte ma­gától s így szólt : Nagyságos úr, te engem megsebeztettél, meg­vagdaltattál, de él az én testvérem Horváth György, ki érettem és ártatlan halálomért boszút fog állani. Ama kegyetlen és istentelen harcz alatt jelen valánalc a kö­vetkező szolgák : Görög János, Wecsei Márton, Baltkazár János diák Tepliczáról, Záborszky János, Mihály és György, Permay Miklós,KrasznayMiklós,András inas, Pécliy László,Gönczei Miklós, Gibellány György, Hortuláiius György és még mások egy néhányan.

Next

/
Thumbnails
Contents