Századok – 1875

Szabó K.: Egy székely örökségi per 1635-1538-ban 592

wektiieimer edétől, 589 nem, mint napjainkban, az új alkotmányok iránti vágy tölté be a világot. A hová csak pillantunk,mindenütt forrongás.Italiát (1347) Rienzi izgatja föl; 1355-ben Francziaországban a rendek első gyűlése megszorítja a királyi jogokat, III. Eduárd alatt az angol közrend azon van, hogy a királyi tanácsosokat felelősségre vonja, s talán hasonló szellem indítja IV. Károly császárt az aranybulla kiadására. Rankera nézve, e népközösségben nincs nemzeti belélet, s hasonlítliatlan finom érzékkel mutatja ki, hol hat egyik állam a másikra. Nem akarom állítani, hogy Ranke előtt ne bírt légyen valaki sejtelemmel a közös fejlődésről, a nemzetek kölcsönös egymásra befolyásáról, de oly tisztán, mint ő, senkisem mondta ki ez elvet, s épen az ismertető jele a nagy szellemnek, hogy határozottan mondja ki azt, mi a többiekben homályos és öntudatos meggyőződéssé nem vált. Midőn angolok s francziák nemzeti történelmüket nagyobbára földjeik szerint beszélik el, Ranke minden népet idéz maga elé, s csak azok érett összehasonlítása után ítél. Kitűnő anyagául szolgáltak a velenczei követek — a maguk nemében páratlan — jelentései, melyeknek gyakran szórúl szóra átültetésével alkotta, sokszor emlegetett arczképeit. E követek Ralikénak kedvenczei, a magas politika, emberei, mint ilyenek mindenekelőtt Rankera mérvadók. Itt otthonosnak érzi magát. Fejedelmek s miniszterekkel közlekedni, terveiket s szándékaikat meglesni, az udvari életet fösteni ; ebben talál igazán élvezetet. De ki akarná e közlekedés ingerét tőle elvitatni ? De egyet felejtett, minek valódi történetirónál sohasem kellene hiányoznia : kifelejté a népet. Müveit olvasván, népről nem hallunk, annak alkotásai, működése földerítetlenek. Nem törődik »kicsinységekkel.« Raumer másként jár el a »Hohenstaufok«-ban, Freytag Gusztáv a német múltból vett képeiben ; s mindenek fölött mily mesterileg tudta Macaulay e kicsinységeket »Anglia történetében« csoportosítani. London aristokratiai negyedében, szorosan a nemesek lakainál, sáros piacz terűit el, úgy hogy a káposzta-torzsák s a rothadt almák a nagyok küszöbeinél halmozódtak föl, hogy a sár oly magas volt, miként abból a kocsik a gyalogjáróknak ugyan bőven kiadták a maguk részét ; hogyan ettek Angliában a XVII-ik