Századok – 1875

Szabó K.: Egy székely örökségi per 1635-1538-ban 592

588 RANKE LIPÓT. való jellemző vonatkozásai miatt, melyeknek egy részét szabadjon itt— speciálisán magyar szempontbúi—reproducálnom. »Amagyaroknál nagy,hősi bátorságú fejedelemnek tűnik föl, (t.i. Bethlen) kinek lelkes bámulattal hódolnak. De ő a csaták zajában is körültekintést és óvatosságot tanúsított. S a viszonyoknak megfelelőleg a táborban is ügyeivel volt elfoglalva; a követeket jelentéseikben megakasztá, hogy az előadott pontokra tovább válaszoljou, azután tovább beszélteté őket. Minden pillanatban készen volt kardját hüvelybe dugni, azon kikötéssel azonban, hogy kihúzza, mihelyt érdeke kivánja. Nyomós erednie nycket csakis fegyvereinek tűlnyomóságától várt. Egyszer sógora Keresztély Vilmos szép velenczei üveget ajándékozott neki; ő szándékosan elejté: a csörgő darabokra azután az átnyujtónak szép kardot ajándékozott: ez— úgymond— nem törik el,lia leesik. Jó tanács a Brandenburg-családnak, melyet maga is követett. A barbár és cultur-világ maradványain hatalmasan kidomborodó alak. O, a legtágabb terjedelemben pr otestáns Daciát akar alkotni.« Még lehetne némely érdekes könyv ét említenünk ; de legyen elég jeleznünk, hogy Bankénak épen most megjelenő művei 36 kötetre tervezvék. Ranke ámbár már igen idős — sz. 1795. dec. 21. — még mindig fáradhatlan, s magam láttam, hogy a bécsi kiállítás idejében reggel az államlevéltárban dolgozott, s délután a tárlatot szemlélte. Rankenak különféle művei által legfőbb czélja vala a román és germán népek történetét a XVI. és XVII. században előadni. Szerinte e két népcsoport a modern történelem főtényezője, mely, ámbár folyvást liarczol is egymás ellen, egységet képez s mint ilyen jön számba. »Ugyanazon, vagy rokon fajbeliek — így nyilatkozik — erkölcseikben, sok intézményükben hasonlók ; beltörténetük a legszorosban függ össze, néhány nagyvállalatuk közös.« Ilyenek: a népvándorlás, a keresztes hadjáratok s az idegen világrészekben való letelepedés. A népek rideg állása a középkorban, — így kiált föl — melyről annyit beszélnek — nem való. Átmenve az újabb történetre jelzi, hogy 1350-ben, majd-