Századok – 1874
Waltherr Imre: Károlyi Sándor emlékiratai a Rákóczi-háború kezdetéről - 312
WALTHERR IMRÉTŐL. 329 hódolatomnál fogva mégis kötelességemnek tartom a Fölséges Udvart fölkérni: méltóztassék figyelembe venni a szegény népet, mely majdnem átalánosan a kétségbeesés végső széléhez közeledik, és az elviselhetlenné vált terhek súlya alatt annyira jutott, hogy immár sem Istennel, sem a Császári Fölséggel, sem a megyei tisztviselőkkel, — hallgatok a földesurakról, kiket ha lehetne egytől-egyig kiirtana, — de még saját életével sem gondol, a mint mindezt több példa mutatja. Volt ugyanis eset, hogy némelyek, elkeseredésökben, kötéllel vetettek véget únott életüknek. Méltóztassék ezt méltó figyelembe venni, s ha már adózásnak kell lenni : méltóztassék azt a nép könnyebbülésére enyhíteni. 2. Én, Fölségednek hű jobbágya, semmiesetre sem lettem volna képes saját személyemben kötelességemnek eleget tenni, hacsak ebben Szathmár és Ugocsa vármegyék lakói készségökkel nem támogatnak, kik bárha a Thököly-féle mozgalmakban is mindenkor hívei valónak Fölségednek: akiállott sok zaklatás és végtelenül nyommasztó terhek folytán magamsem reméltem, hogy határaik elhagyására birandók lesznek ; de reménységem fölött, a P e r é n y i és M e 1 i t h ősrégi családok résztvevőse mellett, császári Fölséged ellenségeit a negyedik megyében is űzték, s magokat mily vitézül viselték: tanúsítják a föntebb elmondottak, és a bemutatott hadi jelvények. Látván tehát ily hű és buzgó cselekedeteiket, az iránt esedezem a Föls. Udvarhoz, hogy e két-, de legkivált Szathmár vármegyének nyomorát figyelembe véve, s tekintve, hogy e megye régebben tanúsított hűségének ideje óta 1.454,000 forintnyi adót rótt le, a mi a hozzá számítandó rendkívüli szolgálmányokkal bizton kétennyi összegre tehető, — méltóztassék e két megyét megvigasztalni, nékiek kevés nyugidét engedni, s két évig adómentesekké tenni ; vagy ha ezt nem : méltóztassék a jelen évi hátralékot elengedni, s a jövő éviből is bizonyos összeget levonatni ; avagy ha ezt sem, legalább méltóztassék a bemutatandó hiteles adatok alapján Szathmár vármegye 115 portaszámát 50-re, Ugocsa megyéét pedig 27-ről 10-re leszállíttatni, azonban úgy, hogy e miatt a szomszédos vármegyék ne terheltessenek. 3. A jelen mozgalomnak bizonyosan nem utólsó oka a só