Századok – 1874
Waltherr Imre: Károlyi Sándor emlékiratai a Rákóczi-háború kezdetéről - 312
330 KÁROLYI S. EMLÉKIRATAI A BÁKÓCZI-HÁBORŰ KEZDETÉRŐL. dolga is, a mennyiben a Tiszán túli részek ügye kétségtelenül máskép állana, ha a só dolgában tett intézkedések fennállanának. Alázatosan esedezem tehát, méltóztassék megengedni, hogy e három megye: Szathmár, Ugocsa és Bereg, ha máskép nem, legalább úgy élhessen sóval mint Máramaros. 4. Nehogy hasonló fölkelések továbbá is ily bátran keletkezhessenek : figyelemben tartván mások nézetét, csekély véleményem az lenne, hogy nemcsak nem ártana, sőt szükséges volna a Tiszán inneni és Tiszán túli részek bizonyos helyein állandó lovas és gyalog nemzeti haderőt létesíteni, melyek a megyei haderővel viszonyos állapotban lévén, hasonló, sőt nagyobb zavarok lecsendesitésére is képesek lennének ; csakhogy szükséges, miszerint velők szemben a császári tisztek részéről a kellő tisztelet megadassék, a mennyiben most is, azon idő alatt, míg én a negyedik megyében, Lengyelország határszélén üldöztem Felséged ellenségeit, — Montecucolli ezredének egyik százada 4.000 forintnyi utalványnyal jött megyémbe, azon utasítással, hogy nemfizetés esetében a végrehajtást eszközölje. Saját szemeimmel láttáin ugyan, hogy ezen eljárás a győzelmes lobogók alatt álló, és a császári szolgálatban kimerült katonaságot úgy, mint nemességet mily keserűséggel töltötte el, — de annak leírására képtelen vagyok. Továbbá alázatosan várom a felügyeletem alatt levő rabokra nézve a Fölséges Udvar kegyelmes határozatát, nemkülönben a rászedett s megcsalatott, de már szétvert fölkelők iránti kegyességét és további intézkedését, — ahhoz alkalmazni kívánván magamat mindenben, nevezett Szathmár vármegyével együtt,« Közli : WALTHERK IMRE.