Századok – 1874
Waltherr Imre: Károlyi Sándor emlékiratai a Rákóczi-háború kezdetéről - 312
AVALTHERR IMRÉTŐL. 325 Tizenhetedszer. 6-án reggeli 3 órakor szemlét tartván az összes haderőn, mely 520 személyből állott, Vári nevű falu felé húzódtam ; miután azonban e tájon semmi biztos tudósítást nem nyertem a lázadók felől, nyomozásuk tekintetéből kényszerülve valék az említett Bereg nevű falu felé venni utamat. Tizen nyolczad szór. Ugyanaz nap estvéjén saját katonáimat küldöttem ki a lázadók nyomozására, kik is azon éjjel bizonyos embert, hajnalban pedig a lázadók közűi egyet hoztak be foglyul ; ezektől megértettem, hogy a fölkelők Űrnapján Dolhánál fognak állomásozni, hogy innét másnap a hegyeken túl Lengyelország felé indúljanak. Ezeket ekkép megértvén, junius hó 7-én Űrnapján reggeli három órakor útnak eredtem, s délután egy óráig folytattam menetemet ; félórai pihenés után a haderő ismét útra kelt és délutáni 4—5 óra között szerencsésen elértük Dolhát. Azon időközben, míg némely katonasággal az ellenség haderejét és állását kikémleltem s hadaimat elhelyeztem, a gyalogság is megpihent. Mikép és mimódon intéztem a támadást? a Fölséges Udvar méltóztatik átlátni az idemellékelt rajzból.1) Végtére az Isten győzelmet engedvén, — Rákóczi nevével díszített három zászlót, egy dárdát s egy közönséges lobogót, dobokat és trombitákat nyertünk el ; Nagy Márton lovassági százados, Szabó László lovassági hadnagy, Tatay István, Boros György s más előkelőbb tisztek több közemberrel elestek, sőt az alább elmondandók szerint valószínű, hogy EszeTamás ezredes is a holtak között maradt.2) 65 lovat nyertünk el, foglyúl ejtettünk 17 magyart és 3 németet, közöttük Belényi Jánost és Pété r D e á k máskép Jensy nevű hadnagyot, a többieket pedig legnagyobbrészben megsebesítve szétűztük. Tizenkilenczedszer. Isten különös kegyelméböl vittük véghez e dolgot, a mennyiben közülünk csak 1 halott és 4 sebes esett. Miután a csatahely igen szűk, s az idő is este« 1) A dolhai ütközetnek e kinyomtatott rajza, — mint említők — máig meg van a grófi levéltárban. 2) E föltevés nem alapult valóságon. S z e r k,