Századok – 1874
Deák Farkas: A gr. Wass család czegei levéltáráról és a gyekei Wesselényi síremlékről 301
DEÁK FARKASTÓL. 305 dította. Innen a család neve és czímere, (bölénybikafej, az orr nyíllal átlőve.) Általában a Wassok testi erejét sokszor emlegetik a régi okmányok, egyik pedig a XlV-ik század első felében A c z é 1-nak neveztetett, mert, úgymond az okmány: »még testvérei közt is legerősebb volt.«5) Ez I. Miklós eleintén Róbert- Károly ellensége volt s mint az erős Csicsó vár parancsnoka, a várat nem akarta átadni : de Apor vajda lemondván kalandos terveiről, valószinű, hogy a többi erdélyi urak is csakhamar hódoltak s így Wáss Miklós is, ki Róbert-Károlytól már 1321-ben új adományt nyer Czege, Sz.-Gothárd és Szilvás nevű birtokaira, s csicsói várnagyságában is megerősíttetik.6) A Wassok közül e Miklóson kívül még többen bírták a csicsói várnagyságot, mely hivatal zászlósúri rangot adott s 39 falu birtoklásával együtt járt. Tamás példáúl, ki Nagy-Lajos alatt volt várnagy, bírta : Pecsétszeg, Hagymás, Kaczkó, Illosva, Somkút, Galgó, Kaplyon, Bacza, Csicsó-Keresztúr, Kudu. Kérő, Fel-Őr, Al-Ör, Retteg, Vajda-Kamarás stb. helyeket. Általában a czegei levéltár Csicsóvára történetéhez érdekes adatokat tartalmaz. Nemkülönben egy másik várra, Kőhalomra vonatkozólag is megerősítő adatokat találunk arra nézve, hogy királyi vár volt már a XIV-ik században. Tudjuk ugyanis, hogy a szászok is ellene voltak Róbert-Károlynak, s a királyi fegyverek ellen küzdve, Heaing nevű ispánjukkal együtt Kőhalomba szorúltak volt, mely várat a kir. seregek bevettek 1323-ban. Róbert- Károly pedig a hatósági várat minden valószínűséggel királyi várrá tette: mert a Wass-család egyik tagja ép ez időtájban kőhalmi várnagynak neveztetik (»castelanus de Kőhalom«) több okmányban. Nevezetes még egy 1343-ban kelt okmány, mely szerint Nagy-Lajos király a Wass-család akkor élő tagjainak és örököseiknek Czegére és Doboka vármegyében fekvő minden jószá-5) Ez Aczél emlékét örökíti egy fogadó Vasas-Szentíván és Ordöngös füzes közt, melyet máig is »Aczélfogadójának« neveznek ; mondják, hogy az Aczél-család is ettől származott. D. °) Ez okmányt már Fejér is ismerte. Cod. dip. IX. J. 360.