Századok – 1874
Fraknói Vilmos: Melanchton és magyarországi barátai 149
FRANKI, VILMOSTÓL 155 nyitott meg, sőt mint nevelőnek egy fejedelmi család sarjai körül el önyös foglalkozást szerzett neki, mely az anyagi gondok terhétől megszabadítá. Egy éven át Initiier szülővárosában, Eislebenben, mint tanító volt alkalmazva ; azonban híveivel vallási kérdések körül súrlódásai támadtak, minek következtében visszatért Wittenbergbe. Miután már nyolez évet töltött vala a reformatio vezérférfiainak társaságában, tudományos foglalkozások között, 1538- ban meghívást vett szülővárosától, hogy itt a megüresedett > tanítói hivatalt foglalja el. De ő nem követte a meghívást. Melanchthon tanácsára tette ezt, ki késznek nyilatkozott, őt a bártfai tanács előtt igazolni.39) Mindazáltal a következő évben engedett a megújított sürgetéseknek, átvette a bártfai iskola igazgatását, és csakhamar betöltötte hírével az egész országot. Mint tanító, író és a Protestantismus terjesztője egyaránt nagy tevékenységet fejtett ki.4 °) Melanckthon sűrű levelezésben állott vele. Elénk érdeklődéssel kísérte működését és testvéri aggodalommal látta őt azon veszélyek közepette, melyeknek Magyarország zavarteljes politikai és vallási viszonyai következtében ki vala téve. E miatt, és mert a jeles férfiút szívesen szerezte volna vissza Németországnak, már 1 541-ben fölhívta őt, hogy hagyja el hazáját és jöjjön Wittenbergbe.41) Három évvel utóbb pedig, midőn Mansfeld váro-39) V. 0. Klein János Sámuel értekezését: »LeonharJus Stöckelius communis Ungariae praeceptor.« (17 7 0.) Ugyanattól : Nachrichten von den Lebensumständen und Schriften evangelischer Prediger. I 186. s kk. 11. Továbbá Frankl, Kéwai Ferencz fiainak iskoláztatása 10. és kk. 11. Ugyanattól : Hazai és külföldi iskoláztatás a XVI. században. 71. s kk. 11. — Klein (Nachrichten. I. 186.1.) említi : »Im Jahre 1538 und 39 wechselten Luther und Melanchthon äeiszig Briefe mit den Stadtmagistrat zu Bartfeld, welche noch bis dato auf dem Rathhause aufbewahrt werden. In diesen Briefen wird besonders dieses ihres Stadtkinds . . . Person gerühmt.« Fájdalom, e levelek ma már nem találhatók a városi levéltárban 4 °) Lásd a fönnebb idézett munkákat, melyek Stöckel tevékenységét részletesen ismert tik. 4 *) Stöckel 1541. deczembcr 6-án Réwai Fcrencznek írja: »Philippus Melanchthon mc hortetur ut in hoc perturbatissimo statu Regni nostri in locum tutiorr m me conferam. Quod si addidisset quomodo, non