Századok – 1873
Balássy Ferencz: Viszhang Botka Tivadar „Tájékozásá”-ra a vármegyék alakulása kérdésében - 81
1UI,ÀS8Y FKREKCZTÖL. 91 c o il p r o v i n c i a 1 e s nevűken fordúl elő, megkülönböztetésül a várnéptől, kik mindig jobbagiones castri vagy castreuses neveken említetnek, mely megkülönböztetésnek számos jeleit és nyomait láthatni a Y á r a d i Regestrumba n és más okmányainkban. Ezek szerint minden megye két részre, ú. m. p r o v i n c i a-1 i s és castrensis, vagyis polgári és katonai kerületre oszlott, amabban a nemesek, ebben a várjobbágyok és katonák lakván ; vagyis más szavakkal minden megye egyszersmind várispánság is volt, a mennyiben minden megye területén volt vár vagy legalább voltak várbirtokok, melyek fölött a várispán intézkedett. Hogy minden megye egyszersmind várispánság volt, vagy hogy minden megyében voltak ily várbirtokok, azt számos okmányokból igazolhatni, melyekben ugyanazon megye jelzésére ugyanazon korszakban majd a Castrum vagy com i ta tus, majd ismét a provincia vagy parochia kitétel használtatik, amaz a várispánságra s annak területére, ez pedig a nemesek által lakott és birt részekre vonatkozván. így p. o. Baranyát a Váradi Regestrum 93-dik pontja provinciá-nak, és egy 1253-ban kelt okmány castrum-nak nevezi '). — Békést egy 1295-ben kelt okmány megyé-nek és egyszersmind v ár ispán s ág-nak mondja, a mennyiben Békés nemeseit (nobiles conprovinciales) és a vár jobbágyait (jobbagiones castri Békés) együtt említi. -) — Bihart a Váradi Regestrum 346. és 368-dik pontja parochiá-nak, 323-dik pontja pedig castrum-nak nevezi. — Nógrádot a Váradi Regestrum 207-dik pontja provinciá-nak és egyszersmind castrum-nak mondja, a mennyiben a nógrádi provincialistáknak a várjobb á g y o k ellen indított keresetét említi. — Zalát a Váradi Regestrum 277-dik pontja provinciá-nak, és II. Endre királynak 1214-ben kelt adománylevele castrum-nak nevezi3). Még több példát is lehetne fölhozni annak igazolására, hogy, habár a ') Fejér Cod. Dipl. VI. 2. 410. 1. 2) Haan Lajos: »Békés Vármegye Hajdana.« Pest, 1870. II. köt. 11. i. 5) Fej or Cod. Dipl. III. 1. 151. 1.