Századok – 1873

Balássy Ferencz: Viszhang Botka Tivadar „Tájékozásá”-ra a vármegyék alakulása kérdésében - 81

BALASSY IEKEKCZTÖL. 83 mintegy öt mérföldnyi távolságra esett egymástól, mindamellett e távolság daczára is már 1 34 táján egyesittetctt egymással, és pedig, mint érdemes ellenfelem hangsúlyozni látszik, ezen egyesülés hosszú öt század lefolytán fenntartotta magát. S innét azt következteti, hogy Heves is épen így lehetett egyesülve Abaújjal, habár e két megye a közbeeső Borsod által egymás­tól el volt is választva. Szabad legyen itt mindenekelőtt megjegyeznem, hogy ama két vármegye egyesülése nem is volt oly tökéletes és pél­dányszerű, mint a minőnek azt tudós ellenfelem tartja vagy gondolja. Legalább ellenkezőt tanúsít az 1542: 37-dik t. czikk, mely nemcsak azt mondja, hogy ama két vármegyének minden egyesülésök daczára két főispánja volt, hanem azt is bizonyítja, hogy ama két vármegye egymástól elszakadt, s azoknak egyesí­tése épen e t. czikk által volt elrendelve. Majdnem hasonlóké­pen tanúskodik az 1792: 29-dik t. czikk is, mely szerint Kis-Hont' további panaszainak orvoslása s a joghatóság és igaz­ságszolgáltatás kérdésében fölmerült differentiák vagy zavarok kikerülése végett Nag y-H ont ellenébe némely helyhatósági és önkormányzati jogokkal ruháztatott fel. ') Alig szenved két­séget, hogy ezen elszakadási kísérletek és panaszok onnét szár­maztak, hogy e két vármegye egymástól távol esvén, e távolság miatt Kis-Hontban a közigazgatás és igazságszolgáltatás hátra­maradást szenvedett és több nehézség- s nagy költséggel járt ; miért is e megye könnyebb igazgatás végett az 1803: 9-dik t. czikk által csakugyan a közelebb eső Görnörhöz kapcsoltatott. Már az épen ellenvetésül felhozott két Hont megyének itt érin­tett súrlódásai és panaszai is arra látszanak mutatni, hogy mái­közigazgatás és igazságszolgáltatás tekintetéből sem igen lehet­tek a megyék földrajzilag ily helytelenül vagy szabálytalanúl beosztva. Egyes kisebb területek vagy helységek ugyan ma is esnek az illető megyék határain vagy contiguitásain kivűl, de hogy nagyobb földterületek s egész megyék így lettek volna be­osztva,, az még a két Hont megye felhozott példájára sem igen \ ') Ut ulteriores Processus Kis-Hontensis <juaere!ae, ac in promodonem earnnílem fieri so'itac expensae, jurisdictionumque confusioneü antereiti valeant etc. G *

Next

/
Thumbnails
Contents