Századok – 1873

Balássy Ferencz: Viszhang Botka Tivadar „Tájékozásá”-ra a vármegyék alakulása kérdésében - 81

84 VISZIIANG BOTKA TIVADARNAK hihető. Nem is hiszem, hogy érdemes ellenfelem tudna erre több példát is felhozni, kivéve a török uralom korszakát, mikor a hódoltságon eső megyékből a birtokos urak s előkelőbb nemesek nagyobb része elköltözvén, hogy a megyei tisztségekre alkal­matos egyének hiánya miatt a közigazgatás s igazságszolgálta­tás egészen fönn ne akadjon, ama hódoltsági megyék vagy azoknak részei a távolabb eső megyékhez kapcsoltattak s azok által igazgattattak. Azonban bármint legyen is a dcflog, a két Hontnak felho­zott példájáról még nem igen lehet analógiát vagy következte­tést vonni arra, hogy Heves is ekképen lett volna egyesítve Abaújjal ; mert a két Hont és Heves-Abaúj között már föld­rajzilag is igen nagy különbség volt. Ugyanis Heves Szolnokon felül Acsiszeghnél kezdődött, s a Tisza mellett Porosz­lóig, s onnét Egerig vonult ; a Mátra vidéke pedig, melyet tudós ellenfelem Hevessel szintén egynek vesz, Hatvantól Posztóig terjedt, és ezen nagy terület azután a szintén terje­delmes Borsod megyét átugorva, és folytatólag a mai Abaújt magában foglalva, egyfelől Hámorig Szepes megyének, és másfelől R á n k i g , Sáros megyének széléig nyúlt ; sőt ínég a Gácsországig terjedő Sáros megyét is e területhez kell foglal­nunk; mert a XIV. század végéig ez is gyakran Novum Cast r u m-nak neveztetett, és t. ellenfelem állítása szerint ez is Novum Cast r u m vagyis Abaűj területéhez tartozott. Már csak földrajzilag véve is a dolgot, képzelhető-e, hogy ezen nagy terület — mely az ország közepétől annak határszéléig nyúlt, s azonfelül contiguitásában a közbeeső Borsod megye által nagy mérvben meg volt szakítva, — akár várispánsági vagyis katonai, akár politikai tekintetben valaha együvé tarto­zott s egy egészet képezett volna ? Tudós ellenfelem nagy súlyt fektet azon fölfedezésére, miszerint a.II. Endre és IV. Béla király által Demeter mes­ternek adományoztatott P é 1 y nevű birtok, mely az adomány­levél szerint N o v u m Castru m-hoz tartozott, Heves várme­gyében feküdt és fekszik ma is, s innét azt következteti, hogy Heves csakugyan egy volt N o v u m Castru m-mal, vagyis Abaűj megyével.

Next

/
Thumbnails
Contents