Századok – 1873

Garády: A Török-magyar-kori Államokmánytár III-ik kötetének ismertetése 558

BÍRÁLATOK. 563 veszített. Csata után Szejdi Ahmet basa, boszúját hütendő, ráparancsolt a debreczeni bíróra, küldjön táborába száz nagy kést, tíz szekeret, negyven öles lánczot, melynek 60. karikája legyen. Hasonló lánczküldést parancsolt a kolozsvári bíróra is. A szekerekre a csatatéren elhullottaknak a kívánt késekkel megnyúzott fejei valának felrakandók, a lánczokra pedig az elfogottak raliul fűzendők. A porta elégtelennek vélve Szejdi Ahmet basát a Rákóczi-párt teljes elnyomására, Ali szerdárt 40 ezerrel Magyarországba küldé vala. Barcsay újból fejedelem volt, s hűség, engedelmesség a porta iránt lön neki meghagyva, különben »ha teljességgel az ökör szarvában bújnék is, onnan is kikeresik.« 0 hírét hallván a szerdár kijövetelének, visszatérítése végett Haller Gábort küldé hozzá, de Ali őt, mert nem vitte meg a Barcsay által igért sarczot, fogságra veté, s 63 fontos vasat veretett reá. A fejedelem is Alihoz ment s ő is tisztességes fogságszerű helyzetbe jutott. A szerdár azután Várad ellen — mivel Rákóczival tartott s a megsebesült fejedelmet falai közé fogadá, tulajdonkép pedig, mivel basát akart bele tenni — indáit, körül is táborlá. E miatt Souches, Ferdinánd fővezére, Szejdi Ahmet és Alihoz tiltakozva írt. Alihoz intézett levelében mondá, hallja, hogy a törökök Ferdinánd birodalmához tartozó két (Szathmár és Szabolcs) megyébe tett ellenséges becsapásaikat azzal mentik, miszerint azon megyéket Rákóczi birta. Ez azonban Ferdinánd jogait nem csorbíthatja, mert tudva van, hogy azon megyéknek mindenkor az ő ura volt tulajdonosa, Rákóczinak pedig csak a haszonvétel megengedve, mely az ő halála után teljes joggal Ferdinándra szállt vissza, s e jogától ő, miként a portával is tudatá, semmikép sem áll el kivált akkor, midőn hadserege útban és szomszédságban volt, hogy azon megyéket, magának a portának kívánata szerint, birtoklásba vegye, késedelemről pedig nem vádolható, mert oly messze tartományokból, mielőtt füvelhettek volna a lovak, e vidékre előbb nem érkezhetett. — Híre van, írja továbbá a tábornok, hogy a tatárokat kihítták s azok Erdélybe már be is törtek. Ok egy év előtt a tiszántúli részeket egészen a folyam partjáig, a szegény alattvalók iszonyú megkárosításával, elözönlötték és kifosztották ; nem kétli tehát a levél-