Századok – 1873

Pauler Gyula: Comte Ágost s a történelem - 462

476 COMTE ÁGOST lis A TÖRTÉNELEM törvényéről, egy hosszú költeményt írjon azon czélból, hogy meggyalázza azon nemes hősnő megható emlékezetét, kire minden ország, minden nemesebb lélek mindig tiszteletteljes csodálattal fog tekinteni, s kit egy francziának sem volna szabad soha sem említeni, a legmélyebb nemzeti hálaérzet nélkül.1) A siker, melyet e gyalázatos elmeszülemény (cette honteuse production) aratott, mutatja, milyfokra hágott már az általános demoralisatió. Nem kevésbé szigorú Ítéletet érdemel ama veszélyes munka, botrányos paródiája a keresztény világ egyik balhatatlan művének, — szent Ágoston confessióit érti — melyben Rousseau, őrjöngő sopliistai gőgjében, öntetsző cynis mussal leleplezé magánéletének legnemtelenebb ocsmányságait és még is merészkedett magaviseletének összeségét, az ember erény typusakép felállítani.2) Meg kell vallanunk hogy az utóbbi példa természeténél fogva sokkal veszélyesebb volt az előbbinél, melyben az ember a szellem vétkes kinapongását láthatta, míg Rousseau, captiosus okoskodásával, a leggyalázatosabb botlásokat rendszeresen igazolván gyökéréig megrontani törekedett a legegyszerűbb erkölcsi fogalmakat.« Az ő közvetett vagy közvetlen befolyása alatt született annyi értekezés, történt annyi egyéni, vagy társulati nyilatkozvány, mely a szenvedélyeknek legnyersebb hatalmat liirdeté az ész felett, és elvégre a mult század bölcsészei erkölcsi tekintetben Epicur iskolájához sülyedtek le, »kinek rehabilitatiója most annyi értekezés tárgyát képezi anélkül, hogy más bizonyíttatnék, mint hogy, mily szánandó helyzetben vannak, erkölcsi tekintetben a jelenkornak szellemei.3

)« A nagy franczia forradalom, »a forradalom,« mint egy jeles franczia iró — Martin Henrik mondja — mintegy bevégzé a metaphysicai mozgalmat. Comte rokonszenvét a hatalmas. 1) » pou» destiner expressement une longue elaboration poétique a flétrir la touchante mémoire de cette noble heroine. « '-) Rosseau munkája »ce pernicieux ouvrage, scandaleuse parodie d'une immortelle composition chrétienne, ou dans le delire d'un orgeuil sophistique, Rousseau, dévoilant avec une cynique complaisance, 1 esplus ignobles turpitudes de sa vie privée.« J. h, 541. 3) J. h. 541. 1.