Századok – 1873
Deák Farkas: Barcsay Ákos levelezése idősb gr. Csáky Istvánnal 1659-1660 407
DEÁK F AK KASTÓL 41 7-, sores catholicae religionis, ideo pereant et ipsi!« Ezt felelte nekem a lengyel király és minden nagy rendek követségemnek idején.« 10. Báró Radolti Kelemennek három levele fordúl elő. Május 21-től jun. l-ig. Úgy látszik, ezt az urat a bécsi udvar küldötte Kassára, hogy Rákóczi és Barcsay közt egyezséget hozzon létre. Első levelében kéri Csáky támogatását ; mikor aztán-Csáky kérdi, hogy hát tulajdonképen miért jött és mit akar ?" azt feleli, hogy ezt majd csak szóval fogja elmondani, nem levélbe való. Ezen úr semmit sem végezhetett. Nem volt arra való, hogy ily fontos ügyben szerepelhessen, s néhány hét múlva re infecta visszaútazott. Azt hiszem, Csákyval sem találkozott s valószínűnek tartom Csáky gyanúját, hogy mind a két praetendens jól megfizette s aztán mindkettőről csak jót mondott ; azaz hogy mintha semmit sem tudott volna mondani, s e rövid szereplés után letűnt az események színpadáról ; levelei finom modorban s ékes latinsággal vannak írva. (Mind három levél eredeti, s. k. a.) 11. Csáky István levele Nagy Gergely nevű emberéhez. i Szepes, 1659 jun. 2-kán. Barcsayval jó egyetértésben levén, reméli, hogy a fattyú-fiú (saját fia, László) által bírt és a Rákóczi beleegyezésével elfoglalt almási jószágát visszanyeri s a visszafoglalás esetére részletesen rendelkezik. (Másolat.) i 12. Csáky István levele Berzeviczy János bécsi ágenséhez.. Szepes-Újvártt 1659. jul. 16-kán. (Eredeti levél.) »Berzeviczy János uram, sokat írtam vala kegyelmednek, de értvén az úti tolvajok-1 nak regnálásokat, kiváltképen Galgócz táján, nem akartam szerencséltetni, mindazáltal Buday Zsigmond uram informálhatja kegyelmedet minden szükséges dolgokról, kit személyében is commendálok fiam vicéjének Gonzaga úrnak, húgomasszony által ; bizonyai elhidje herczeg úr ő Nga, abban az vármegyében ilyen embert nem találnak. Szolgálatom ajánlásom után jelentse meg kegyelmed cancellarius úrnak, ha jó végét akarja ő Nga érni az catholicum exercitiumnak Erdélyben, meg ne elégedjék az fejedelem denominált felküldendő követeinek személyekkel, hanem addálja elsőbben Bethlen Jánost, utána a kiket nevezett az fejedelem, és negyedikben Buday Zsigmond uramat nevezze, és ad