Századok – 1872

Botka Tivadar: A vármegyék első alakulásáról és őskori szervezetéről - 23

-28 A VÁRMEGYÉK ALAKULÁSÁRÓL. mivel János esztergomi érsek az egykor gazdag magyar király­ság várai és e várak tartozmányai pazarlásának ellentállott, az által a király haragját magára vonván, száműzésbe küldetett, és a Karakó várispánság egykori álladékához tartozó Tardos falutól megfosztatott. De meglepő a kettős bűnt elkövetett király eljárásában, hogy a nevezett várjószág a királyi kegybe vissza­fogadott érseknek újra adományoztaték és a főpapnak most a várjog elidegenítése ellen kifogása nem volt. Egyszer minden­korra elég legyen itt megemlíteni, hogy a Szent-István törvénye szerint elidegeníthetlen várjogoknak, ha azok ily tilalom ellenére adományoztattak, a korona kebelébe visszaszerzése, a liirhedt Neoacquisticánál is válságosabbnak tekinthető, mert nem esak hogy a kegyelteket rohammal sülyesztette, hanem önkény és féi­szegség is volt kísérője. IV. Béla kétszer vizsgáltatta meg a ka­rakói várispánság jogviszonyait, mikor még rendes szervezeté­ben, várőrségi sereggel ellátva, hadi tisztek alatt állott. Először György győri püspök, másodszor Pál pozsonyi prépost volt a bíráskodással megbízva. A karakói várispán állomása egy ran­gúnak tartatott a megyei főispánokéval, minek bizonyságáúl szolgál az, hogy egy 1205-diki okmányban a karakói várispán az aláirt megyei főispánok közt van felírva. e) Ban a. Tévednek, kik azt hiszik, hogy Bana vár neve alatt Selmeczet kell érteni. Igaz, hogy Selmecznek is a XIII. században ez volt egyszerű bányamívelést jelentő neve, de an­nak legkisebb^ nyoma sincs, hogy Selmecz örvár, illetőleg várispánság lett volna. Ellenben számos okmányban és a névte­len jegyzőben előforduló Bana vár neve alatt, a mostani Komá­rom megyei Bana helység határában romokban heverő várat kell érteni. Ezen várispánság terjedelmes álladéka nemcsak a 1) Wenzel Árpádkori új okmánytár I. köt. 346, II. köt. 296. Pál pozsonyi prépostnak 1257-ki okmányában ezek álllanak : „Cum jura eastri de Karkou . . . revocare deberemus, Endus major exercitus . . . ac ceteri jobagiones eastri . . . aftirmabant. Nos vero ab omnibus ipsius provincie et comitatus nobilibus et ignobilibus inquirendo inve­nimus", stb. Fejér, Cod. Dipl. Tom. III. vol. 1. 22. Tom. IV. vol. 3. 437. Tom. V. vol. 2. 100. Karakó vár Vas megyében, ily nevű hely­ség határában keresendő.

Next

/
Thumbnails
Contents