Századok – 1870
Agricola: Jakab Elek „Kolozsvár Történeté”-nek ismertetése 50
51 fektetett belé: költsége és fáradsága csak a kelendőség által lehet némileg jutalmazva, a mi ismét csak úgy lesz, lia a magyar történetkedvelő közönség figyelme rá fordul s minél többen szerzik meg, ha majd megjelennie sikerült. Harmadik ok, s ez a fő : mert с munka az ismertetésre, sa lapok figyelmére valóban érdemes. Már létrejöttének története van. íme ez. Simon Elek úr, sz. kir. Kolozsvár város szónoka, 1863-ban 1000, később 300 ftot tűzött ki Kolozsvár ó-, közép-és új abb kori története megírására, gyümölcsözőleg elhelyeztette azt. úgy hogy 1869. junius 23-áig 1555 ftra s ncháuy krajczárra nőtt. Birálókul Szabó Károly, Torma Károly, Sámi László és Matusik János urak kérettek föl A könyvnek belbecséhez illő kiadását a bírálat eredményének kihirdetése után egy év alatt, a város biztosítá. Azonban a kérdés csakhamar nehezebbnek, a város levéltára adatokban gazdagabbnak bizonyult be, mint hitték. A határidőt meg kellett kétszer is nyújtani. Kimondatott, hogy ha e g y pályamű lesz is : ha az irodalmi színvonalon áll, nyertes lehet, a tulajdonjog'az iróé maradván. 1868. dec. 31-kére egy mű érkezett be, mely apályakérdésnek két első ágára megfelelt, az újabbkorinak bevégzésében az irót, életveszélyes betegsége egyelőre meggátolta. Mivel pedig a város az 1868-ik évi december 31-iki határidő meghosszabbítást legutolsónak jelentette volt ki, melyen túl a pályázási ügy megszűnik : az író — hogy annyi erkölcsi, szellemi és anyagi befek tetése kárba ne veszszen — kényszerítve volt, a kész részt beadni névtelen nyilatkozatában a díj aránylagos részét megítéltetni kérve, s igérve — ha él —-a bevégzetlen résznek is teljes befejezését. E kérdéses pályamű a felülirott volt. A bírálók ítéltek ; itéletök a városi képviselet 1869. junius 23-ki gyűlésében fölolvastatott.s egy értelemmel helyeseltetek és elfogadtatott. „Habár a mü — úgy mondanak a bírálók -—- nincs is a pályakérdés értelmében teljesen bevégezve, de a mi kész, az jó, gazdag tartalmú és becses ; a nehezebb t. i. az ős és középkor kétezer évet meghaladó része készen van ; így is önállónak tekinthető ; nagy készülettel s lelkiismereteset) van dolgozva; a menographiák közt diszts helyet foglal el, irodalmunkban átalában. különösen pedig városaink középkori törté-4*