Századok – 1869
Nagy Iván: Istvánffy munkája fordításairól 281
282 midőn II. Mátyás király koronázásának ideje alatt barátjával. Thuróczi Benedekkel tett lovaglása közben teste jobb oldalát erős liüdés érvén, jobb keze haszonvehetlenné, maga pedig még hosszú két éven át nyavalygóvá lön ; és eképen müve négy utolsó könyvének (35—38. könyv) csak rövidlete maradván fel, lioszszan sinlődő életének kora 77. évében 1615-ben a halál véget vetett. Istvánffy müvét előttünk nem férfias és folyvást eleven irálya, nem részrehajlatlansága, mely iránt nem mindenütt vivja ki a bizalmat, ámbár e részben a más párton állott Forgách, vagy még inkább Bethlen Farkas Commentárjaival összevetve, tisztába jöhet a vizsgáló; tehát— ismétlem — nem részrehajlatlansága, sem végre chronologiai tekintetben észlelhető hiányai teszik értékessé; hanem ezúttal az egykorúság előnyeit és az események jeleneteiben résztvevő saját szereplését is mellőzve, Istvánffy történelmének kiváló becsét abban kivánom feltüntetni, mely szerint az az események terjedelmes, — mondhatni : gyakran aprólékos részletezése által nemcsak az egyénileg vett nemzetnek, hanem az egyesekből és családokból szervezett nemzetnek történetét tárja fel előttünk ; nemcsak a nemzet sorsára döntöleg ható eseményeket adja elő,hanem a háttérben legördült számos, episodszcrü jeleneteket is ábrázolja; nemcsak bölcseimi mérlegeléssel az átalános eredményeket : a küzdelmek végső diadalát jelöli meg, hanem csoportosítja mindazt, a miben az egésznek egyes részei itt és amott küzdöttek és vívtak, buktak és diadalmaskodtak. E tekintetben legelső történetíróink között saját koráig legtöbbre vitte Istvánffy. Mondhatni, a nemzetnek minden családtagja, kinek törzsfája az Istvánffy által rajzolt korig fölér, ott találja őseit, ott találja a hadvezérektől lefelé, majdnem az utolsó kitűnt gregariusig. Például útalhatok Eger, Temesvár, Szigetvár stb. ostromainak igen részletes leírására. Ily előadásban a nemzet története össze van forrva a családok történetével. Ott találja az olvasó a hon erődeinek,végházaiuak,az oly-garchia sasfészkeinek történeti viszontagságait, melyeknek ismerete és emlékezete lelkesítve fokozza a kegyeletet a felmaradt ősi romok iránt, és táplálja a szeretetet a haza iránt. Ezen körülményeknek merem én tulajdonítani Istvánffy munkájának népszerűségét, mely számos régi oklevelekben, melyekben reá forrásúi